Apeh beszámoló az egy százalékról

– A rendelkezésre álló 16,3 milliárd forintból csak 6,9 milliárd forintról rendelkeztek az állampolgárok a tavalyi év után befizetett személyi jövedelemadó (szja) szabadon felhasználható részéből – mondta Varga Árpád, az adóhivatal elnök-helyettese szeptember 7-én, a budapesti sajtótájékoztatón.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az szja-bevallásra kötelezett 4,4 millió emberből 1,4 millióan éltek azzal a lehetőséggel, hogy befizetett adójuk 1 százalékát az általuk kiválasztott szervezetnek adják oda. A plusz 1 százalék elosztásának lehetőségével közel 718 ezer ember élt, amelyet egyházak részére, illetve a kiemelt költségvetési előirányzatra lehetett odaadni.
Így összesen 2 millió darab érvényes nyilatkozat érkezett, amelynek alapján az egyházak 2 milliárd forintot, a civil szféra 4,3 milliárd forintot, míg a kiemelt költségvetési előirányzat – amit az idén a sürgősségi betegellátás feltételeinek javítására fordítanak - 610 millió forintot kapott.

Az elnökhelyettes elmondta, hogy az elmúlt években gyakorlatilag kialakult az a kör, aki élni kíván az szja szabadon felhasználható részével, amit a számok is bizonyítanak. A nyilatkozatot tevők száma 2000-ben is 1,4 millió, míg 1999-ben 1,3 millió volt. A felajánlott összeg tavaly 5,9 milliárd forintot, míg 1999-ben 4,4 milliárd forintot tett ki.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a civil szervezetek közül a legmagasabb támogatást közel 88 millió forinttal a Magyar Vöröskereszt kapta. A Gyermekvédelmi Alapítvány támogatása közel 75 millió forint volt, míg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 52 millió forintot, a Rex Kutyaotthon pedig 53 millió forintot kapott.

Az egyházak közül a magyar katolikus egyház részére 1,2 milliárd forintot, míg a magyarországi református egyháznak 408 millió forintot juttattak.

Varga Árpád elmondta hogy, a kedvezményezetteket levélben tájékoztatták arról, hogy várhatóan mekkora összeget ajánlottak fel részükre. A kiutalásnak azonban feltétele, hogy a levél kézhez vételétől számított 30 napon belül igazolnia kell azokat a feltételeket, amelyeket az adóhivatal levele szintén tartalmaz. Amennyiben ezeket sikeresen igazolják, akkor az adóhivatal legkésőbb november 30-ig utalja át az összeget.

Forrás: MTI

Véleményvezér

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.
Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo