Amilyen könnyű beleesni, annyira fájdalmas: egy adócsapda, amely sok munkáltatót érint

A „gazdaságfehérítés” jegyében az adóhatóság mindig is nagy hangsúlyt fektetett a „fekete” – azaz a be nem jelentett – foglalkoztatás feltárására. A kihágókkal szembeni szigorú retorziók célja, hogy olyan kockázatot telepítsen a foglalkoztatókra, amely mellett ne érje meg kibújni a foglalkoztatással járó adókötelezettségek teljesítése alól. Sokszor azonban nem annyira elvágólagos, hogy foglalkoztatóként mikor is terhel minket a bejelentési kötelezettség, és a szigorú szankciók alkalmazása rendkívül igazságtalanul hathat azokban az esetekben, amikor vétlenek voltunk.  A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével mutatjuk be a problémakört.

A mulasztókkal szembeni legalapvetőbb szankció a legfeljebb 2 millió forintig terjedő mulasztási bírság, amelynek kiszabásától az adóhatóság ilyen esetekben nem tekinthet el, tehát valamekkora összegű mulasztási bírsággal biztosan számolni kell. Az adóhatóság az eset összes körülménye alapján elvileg csökkentheti a bírság mértékét, ám ez a ritkábbik eset. A bírságot az adóhatóság ráadásul minden egyes bejelenteni elmulasztott munkavállaló után kiszabja, így annak végső összege – az érintett munkavállalók számától függően – még mérsékléssel együtt is a törvényi maximum többszörösére rúghat.

A mulasztási bírság mellett az adóhatóság 12 nyitvatartási napra elrendelheti az érintett üzlethelyiség (vagy egyéb telephely) lezárását is. Három éven belüli ismételt mulasztás esetén az üzletlezárás alkalmazása kötelező, tehát annak kiszabását az adóhatóság nem mellőzheti. Ráadásul ilyenkor az üzletlezárás tartama is jelentősen megnő; a szankció második elrendelésénél 30, minden további elrendelés esetén pedig már 60 nyitvatartási napra.

Automatikus szankció az is, hogy az adóhatóság a bejelentési kötelezettségét elmulasztó vállalkozás adatait két évre közzéteszi az egyik „feketelistáján”, a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján. A reputációs károkon kívül ez az intézkedés azt is maga után vonja, hogy a vállalkozás elveszíti addigi megbízható adózói minősítését, és automatikusan kockázatos adózónak fog minősülni. Ez – számos egyéb hátrány mellett – azt is maga után vonja, hogy az érintett vállalkozás jellemzően elesik a különböző pályázatokon és közbeszerzéseken való részvétel lehetőségétől, valamint a banki kölcsönfelvétel is jelentősen megnehezül. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, az adott vállalkozás felkerül még egy feketelistára is, a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listájára, amely miatt további komoly jogi és üzleti hátrányokkal kénytelen szembenézni (például azért, mert számtalan pályázati lehetőségből automatikusan kizárják vagy a korábban elnyert pályázati összeg visszafizetendővé válik). 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo