Alig néhány ezer lakás épül negyedévenként

2023 I. félévében 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában.

•             Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint 2022 I. félévében. Az új lakások 39 százalékát a fővárosban tervezik megépíteni. Az építési kedv az összes településkategóriában csökkent. A települési hierarchiában lefelé haladva egyre nagyobb a visszaesés: a fővárosban 17, a vármegyeszékhelyeken 38, a többi városban 47, a községekben 53 százalékkal kevesebb lakás építését tervezik az előző év azonos időszakához mérten.

•             Az építeni tervezett lakások száma – a minimális emelkedést felmutató Hajdú-Bihar vármegye kivételével – az ország minden részén csökkent. Regionális szinten a legnagyobb visszaesés Dél-Dunántúlon (58 százalék), ezen belül Baranya vármegyében következett be, ahol alig több mint negyedére zuhant a kiadott engedélyek száma.

•             A tervezett lakások számának visszaesése Közép-Magyarországon 32, az Alföld és Észak nagyrégióban 29 százalékos volt.

•             A kiadott új építési engedélyek alapján 47 százalékkal kevesebb, összesen 4238 lakóépület építését tervezik az országban. A tervezett nem lakóépületek száma országos szinten 2081 volt, szintén elmaradt az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a nem lakóépületek közül az ipari épületek alapterülete 42 százalékkal növekedett.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo