Alapkamat totó: 1 vagy X

A legtöbb megfigyelő nem gondolja, hogy hétfőn hozzányúlnak a jegybanki alapkamathoz. De azok sem tippelnek esélytelenül, akik kamatvágást sejtenek.

Már-már hozzánk nő, velünk él a 8 százalékos alapkamatot. A lehető legszélesebb körben jósolták meg, hogy a monetáris könnyítésre most hétfőn nem kerül sor. Azaz a sok hónapos trendnek megfelelően nem kell most sem számolni kamatvágással. Biztosan nem? 

Alig több mint egy hete állt elő azzal a megállapítással a monetáris ügyekben igen jó tájékozottsággal bíró Kopint-Tárki, hogy a 12 havi infláció decemberben 4,5-5 %-ra eshet, s az év végére 6,75 %-os alapkamattal ésszerű kalkulálni, következésképp akár már áprilisban dönthetnek a csökkentés mellett. Mondhatni, hogy szinte szerencsés is a sikerekért mindenre képes kormányzat magatartása, mely ezúttal visszafogottnak, óvatosnak tűnik, s bár a pénzügyminiszter ugyancsak minapi jóslatában ott volt a szinte töretlen optimizmus, mégsem csak azt mondta a nyilvánosság előtt, hogy a fogyasztáscsökkenés kisebb lehet a prognózisban szereplő mértéknél, hanem azt is, hogy az idei éves infláció előirányzatát 7 %-ra emelte a PM. Amin - tesszük hozzá - olyan nagyon nem lehet csodálkozni. De ez azt is jelenti, hogy legalább is most, a hónap utolsó "jegybanki hétfőjéhez" közeledve a kormányzat azon sem lesz, hogy bekövetkezzék az idei első kamatvágás. Totó nyelven: az 1 és az X - a csökkentés, a 8 % meghagyása - belefér, a 2, vagyis az két-három hónappal ezelőtt még lehetségesnek tartott  alapkamat-emelés azonban már egyszerűen senkinek nem jut eszébe.

Az elemzők sem érvelnek másként, szerintük is a kamatdöntő ülés döntése a nem döntés lesz.  Így változatlanul 8 százalékon hagyják az alapkamatot, de már májusban hozzálátnak a csökkentéshez. A márciusban már tetőzött infláció után áprilisban okkal várták a folytatás jellegét, azt, hogy a változás bekövetkezik-e, vagy csak lassan fordulnak meg a folyamatok. Mindenesetre az üzengetős nyilatkozatháborút sem mellőzték az autentikus szereplők a múlt héten, hiszen volt, aki az inflációs kockázatok meglétét gondolta tartósnak és figyelmet érdemlőnek, volt, aki az év elejei béradatokat tartotta kedvezőnek, következésképp azok hatásait is, megint más pedig a forint erősödésének "üzenetét" hallotta meg.

A hellyel-közzel kapcsolódó vitatéma alább hagyott, nem esik annyi szó a sávspekulációról, pontosabban a pénzügyminiszter állt elő azzal, hogy az ügy nincs napirenden. Mindenesetre a 245 forint környéki eurót nem könnyű szeretni, sokkal inkább mondható népszerűnek az esztendő végére jósolt 253 forintos árfolyam.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo