Alakul a kiskereskedelem

Februárban, éves összevetésben 1,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint. Elemzők biztatónak értékelték a közölt adatot.

A mérséklődés a KSH közlése alapján alapvetően az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem (2,6%), illetve az üzemanyag-kiskereskedelem (4,0%) csökkenése befolyásolta. Az előző havihoz képest jelentősen lassult a forgalom visszaesése, különösen a nem élelmiszer jellegű termékek esetében,

amelyek értékesítési volumene a januári 3,0 százalékról 0,3 százalékra esett. Az üzemanyag értékesítés csökkenése jelentősen, az élelmiszereké szerényen gyorsult a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. (A részletes adatokat a KSH április 24-én közli majd.)

Stabilizálódik a fogyasztás

A közölt adat az elemzők által vártnál jóval kedvezőbb. Miként azt Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: a visszaesés mértéke 1,4 százalékra mérséklődött a januári 2,6 százalékot követően. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előzetes becslés alapján a kiskereskedelmi értékesítések mintegy 0,5-0,7 százalékkal haladhatták meg az előző havit, ami egyértelműen a fogyasztás stabilizálódására, kisebb élénkülésére utal.

A válság kiütötte a fogyasztást
Nem volt könnyű helyzetben a napi fogyasztási cikkek hazai kiskereskedelme 2012-ben. A háztartások kiadásai évek óta változatlanok, a fogyasztókat a gazdasági körülmények egyfajta kényszertudatosságra ösztönözték.
A szakember a bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom stabilizálódására számít, bár alacsony szinten, ami az év második felében bázishatások miatt akár kisebb növekedést is mutathat. A folyamatot a január-március között megugró fogyasztói bizalom is előre vetíti, ami azonban még nem elégséges ahhoz, hogy érdemi fordulat kezdődjön az idei évben. Idén összességében 0,5 százalék körüli mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom.

A második félévtől lehet növekedés

A körülményekhez képest biztatónak értékelte a februári kiskereskedelmi adatot Török Bálint, a BudaCash elemzője, mivel megállt az a csökkenés, ami a tavalyi évet jellemezte. Tény ugyanakkor, hogy ezzel még csak a 2009 és 2011 közötti stagnáláshoz tért vissza a kiskereskedelem. Emelkedésre az első félévben mindezzel együtt sem számít a szakember, ez álláspontja szerint növekedés 2013 második felétől lehet.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo