Aki Amerikába megy, ne igyon a csapból

Mérgező vegyületeket találtak az Egyesült Államokban a csapvizek egész országra kiterjedő vizsgálata során - egy erről szóló kormányzati kutatási összefoglaló jelent meg.

A szövetségi földtani intézet (US Geological Survey) által elvégzett kutatás megállapítása szerint a csapvizek mintegy 45 százalékában megtalálható legalább egy az úgynevezett "örök mérgező anyagokból", vagyis perflour-alkilokból (PFA), amelyeket mesterségesen állítanak elő a legkülönfélébb ipari célokra, és mintegy 5000 féle vegyület tartozik ide.

A felmérés szerint a PFA-anyagok eltérő mértékben szennyezik az ország különböző térségeinek ivóvizeit, eltérő régiónként, illetve településméret szerint.

Amerikában kincs a tiszta ivóvíz (Fotó: Pixabay)
Amerikában kincs a tiszta ivóvíz (Fotó: Pixabay)

 

A mintákat 2016 és 2021 között gyűjtötték a kutatók, többségében lakóingatlanokból, illetve néhány iskolából városi és vidéki térségekben. A kutatás kiterjedt természetvédelmi területek vízforrásaira is, mint nemzeti parkok, olyan térségekre, amelyek nem számítanak PFA-forrásnak, valamint ipari területekre, és hulladéktárolók környékére.

A minták elemzése során azt találták, hogy a csapvizek szennyezettsége leginkább a városokban jellemző, különösen az ország északkeleti tengerparti részén, a Nagy-tavak vidékén, valamint az ország központi síkvidékének nagyvárosaiban és Kalifornia egyes részein. Ugyanakkor az ország vidéki térségeiben nem találtak PFA-anyagokat a csapvizekben.

A szövetségi földtani intézet (US Geological Survey) átfogó kutatásának összefoglalója szerint első alkalommal tettek kísérletet arra, hogy az egész országra kiterjedően vizsgálják az ivóvíz-hálózatból nyerhető, fogyasztásra szánt vizeket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo