Akadoznak az oroszok ellen bevezetett amerikai szankciók

Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentése szerint az Egyesült Államok újabb 30 napra elhalasztotta a szerbiai olajcég, a Naftna Industrija Srbije (NIS) elleni szankciók bevezetését. Az intézkedéseket, amelyeket az amerikai pénzügyminisztérium hozott meg a Gaspromnyeft és más orosz energetikai cégek ellen az ukrajnai háború finanszírozásának visszaszorítása érdekében, eredetileg február 27-én kellett volna bevezetni, azóta azonban már kétszer is elhalasztották.

A horvát Janaf részéről is elhangzott, hogy érdeklődnek a Gaspromnyeft részesedésének megszerzése iránt, és az sem kizárt, hogy esetleg a MOL is bejelentkezik, tekintettel a csúcsokat döntő magyar–szerb barátságra. A NIS tulajdonosi szerkezete kockázatot jelent más európai cégek számára is, amelyek az amerikai másodlagos szankciók miatt kerülhetnek nehéz helyzetbe, ha együttműködnek a szerbek energetikai cégével.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo