"A munka java még hátravan"

Sokkal könnyebb a múlt évi, a GDP 9,2 százalékát jelentő ESA95 szerinti hiányt az idei 6,6 százalékra csökkenteni, mint ezt az értéket aztán 2008-ban 4,3 százalékra, majd 2009-ben 3,2 százalékra - figyelmeztetett Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvivője az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén.

A konvergenciaprogram teljesítéséről szóló előterjesztés vitájában Ungárszky Ágnes, az MGYOSZ képviseletében szintén úgy vélekedett, hogy a munka java még hátra van. Igaz, hogy a célkitűzéseknél kedvezőbben alakult a hiány a múlt évben, illetve ez feltételezhető az idén is, de a beruházások például igen nagy mértékben csökkentek, magasak a kamatok, a költségvetés újraelosztó szerepe igen erőteljes, így kizárja a vállalkozásokat a hitelfelvételből. Elismerte, hogy az export is kedvezőbben alakult a feltételezettnél, de ez elsősorban a költségvetés helyzetét javította. A további hiánycsökkentéshez elengedhetetlen a kiadások radikális mérséklése. Nem járható út, hogy a kormány elsősorban az adók, a járulékok, a bevételek növelésével és a nem a kiadások erőteljes  csökkentésével  kívánja elérni a célokat.

Az átalaggal még tartjuk a lépést

Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára arra figyelmeztetett, hogy a jövedelemcentralizáció az előző években megalapozatlanul csökkent, ehhez képest kellett azt emelni, de 2008-tól ismét csökkenhet. A konvergenciaprogram szigorító intézkedései okozta recesszió ellenére a GDP bővülése Magyarországon még mindig a közösségi átlagon marad. Ez stabil gazdasági alapot mutat.

Arra a szakszervezeti kérdésre válaszolva, hogy kell-e számítani további adó- és járulékemelésekre, az államtitkár elmondta: ilyesmit nem terveznek, csak az adórendszer olyan átalakítását, amely jobban szolgálja a versenyképességet, a foglalkoztatást. A 2008-tól tervezett általános ingatlanadót is úgy akarják alkalmazni, hogy közben ilyen mértékben csökkennek más elvonások. Ez ugyancsak a GDP 0,3 százaléka, 80 milliárd forint, tehát más adóknál vagy járulékoknál jelentős csökkentésre nem ad lehetőséget.

Az adók és járulékok akkor csökkenhetnek igazán, ha többen kapcsolódnak be a munkavállalók és munkáltatók közül egyaránt a közteherviselésbe. E téren sokkal előrébb tarthatna az ország, ha a  társadalmi élet szereplői között - így az OÉT-ben is - nagyobb konszenzus lenne ebben a kérdésben - vélte az államtitkár.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo