Ugyan kinek nem volt rossz gyerekkora, kinek nem történtek tragédiák az életében, kit kerültek el zsarnok szülők, pedagógusok, testvérek stb. önbizalom-nyomorító játékai? Ki úszta meg gyermekkorát csúfolások, megaláztatások nélkül? Rettegő félelmek a valóságban és álmainkban jó párszor jeges verejtékezést kiváltva rögződtek emlékezetünkben, s reakcióinkat igazgatják a mai napig.

Negatív emlékeink, élményeink mélyen beleivódtak tudatunkba, s anélkül, hogy tudatában lennénk, alapvetően befolyásolják cselekedeteinket, reakcióinkat. Félelmeket, fóbiákat gyűjtünk be, s van, amelyiktől önneveléssel meg tudunk szabadulni, de vannak olyan mélyen beépült, kegyetlenül makacs, “elrontott fájlok”, amelyekre csak szakember (pszichológus, parapszichológus stb.) bukkanhat rá, s ő is csak módosult tudatállapotunkban. S megszabadulni tőlük is csak segítséggel tudunk.

Stresszhelyzetek tömegét éljük át életünk kezdetétől, magzatkorunktól, s minden egyes “rosszul” feldolgozott, illetve feldolgozatlan stressz bennmarad tudatunkban. Ez az oka annak, hogy egyszerűen kezelhető szituációkban a normálistól eltérően cselekszünk, s az ideális állapottól eltérő viselkedésünk, hozzáállásunk miatt a végeredmény nem az általunk kívánt lesz.

Sikertelenség és újra sikertelenség. Többségében észre sem vesszük negatív személyiségvonásunkat, nem vagyunk hajlandóak szembenézni hibáinkkal, vagy megmásíthatatlan adottságnak tekintjük, s beletörődünk, hogy azon változtatni nem lehet. S tovább szenvedünk. A pozitív gondolkodásmód ésszerűségét tudatunk ugyan elfogadja, de a gyakorlatban cselekedeteinket ezek a mélyen ülő negatív reflexek irányítják.

Például: akinek gyermekkorában oly sokszor mondták, hogy tehetségtelen, minden tönkremegy a kezében, amit megfog, ügyetlen stb., az az ember bármibe belefog, mindenhez úgy áll hozzá, hogy úgysem sikerülhet, mert nem képes jól megcsinálni semmit. A mindig túlterhelt ember, aki folyton a munkájába és az időhiány mögé bújik, valamivel nem akar szembenézni, menekülésben van. Annak is megvan a maga pszichés oka, ha egy ember környezete és embertársai összes gondját azonnal a vállára veszi, és cipeli azt a feladatot is, ami nem az övé. A túlzott szemérmesség, a váratlan agresszivitás, a kisebbségi komplexus, a hőzöngő nagyképűség, a könnyen sebezhetőség stb. mögött olyan emlékek vannak, melyeket az egyén nem jól dolgozott fel, s megakadályozzák a sikeres életvezetésben.

Mint mondtuk, a hibás fájlok kijavítása önerőből is történhet. Például agykontroll, önszuggesztió, vizualizálás, pozitív gondolkodás fejlesztése, különböző személyiségfejlesztési tréningek, s még sorolhatnánk.

Nem szégyen szakemberhez fordulni, ha önmagunk egyedül nem vagyunk képesek túljutni problémáinkon. Legtöbbünkben olyan mélyen rejtőzik a stresszvírus, hogy több élet sem lenne elegendő a felismeréséhez és kiirtásához egyedül.

A megoldás? Ben Sweetland “Alapkönyv a sikerről” című művében írja: “Mit jelent a múlthoz való ésszerű viszony? Azt, hogy emlékeinket iránymutató tapasztalatokként kezeljük, amelyek megmutatják, mik azok a dolgok, amiket nem szabad megismételnünk, és mik azok a dolgok, amiket minél többször ismételnünk kell. Másként fogalmazva: megmutatják, hogyan nem szabad, illetve hogyan szabad cselekednünk. Ezért van, hogy minden tapasztalatnak örülnünk kell, akár jónak, akár rossznak tűntek, amikor átéltük őket. Segíteni fognak, hogy a jövőre vonatkozó terveink tényekre, ne pedig illúziókra épüljenek. Minek köszönhetően vagyunk azok, akik vagyunk? Azoknak az élményeknek és tapasztalatoknak az eredményeként, amiket születésünktől kezdve átéltünk. Ha a múltunkból törölni tudnánk egyetlen eseményt is, mások lennénk. Ám megtanulhatunk másként nézni rájuk. Ez azonban nem csekélység, mert az, hogy hogyan nézünk a múltra, alapjaiban változtatja meg azoknak az összetevőknek a természetét, amelyekből mai önmagunk összeáll. Csak kevesen ismerik fel, hogy a mentségek, amelyeket jelen kudarcaikra felhoznak, valójában a múltból származnak. Az ilyenek számára a múlt egy óriási sötét birodalom, amely kísértetekkel és lidércekkel tele. A múltra azonban tekinthetünk az ismeretek olyan tárházaként, amely segíti, hogy helyesen vagy közel helyesen rajzoljuk meg a jövő térképét, a jelen problémáiban felismerjük a múlt buktatóit és a megoldási lehetőségeket. Tanuljunk meg örülni annak, hogy élünk, hogy olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk, hiszen önmagunk elfogadása teszi lehetővé, hogy úgy változzunk, ahogyan szeretnénk.” Alighanem igaza van a szerzőnek.