z Valljuk be, a timeshare kapcsán sokan úgy kommentálják telefonos hölgyek hónapokig kitartó invitálását, hogy „ja, én nem dőlök be”. Olyannyira nem, hogy a vendéglátással egybekötött „temékbemutatókra” el sem mennek, nemhogy az ott hallottak-látottak alapján mérlegelnék, hogy hosszabb távon melyik a hasznosabb befektetés: a saját nyaraló, avagy apartmanbeli üdülési jog itthon vagy külföldön, netán évente egy-két hetes nyaralás valamelyik tengerparton.

Mi az a timeshare?

A timeshare, mint időosztásos pihenési szisztéma, a hatvanas években Európában alakult ki, és terjedt el a világ szinte minden országában.

Ebben a rendszerben az üdülni szándékozónak nem kell egy teljes nyaralóingatlant megvásárolnia, hanem csak egy üdülőkomplexum, üdülőfalu apartmanjának használati jogát.

A kínált üdülési jogok általában egyhetes intervallumokra, adott hosszúságú vagy úgynevezett örökös időszakra szólnak. Ma már azonban a rendszer nem azt jelenti, hogy az üdülés csak egy adott üdülő meghatározott apartmanjának megadott hetében vehető igénybe. Az üdülési jog a csereüdülések révén felhasználható másik típusú üdülésre is, akár évente más helyen és időben – a cserelehetőség jelenleg több mint 90 ország mintegy 5400 üdülőjét érinti –, a klubtagok pedig a használatot átadhatják barátaiknak, ismerőseiknek, sőt bérbe is adhatják azt.

A használati jog időben tehát eltolható, más személyre átruházható, bérbe adható, cserélhető, több évre összegyűjthető, eladható, s nem utolsósorban örökölhető. Az örökül hagyás végrendeletben, illetve a törvényben szabályozott módon lehetséges.

Napjainkra a timeshare-ágazat mintegy évi 9,4 milliárd dolláros forgalmat realizál, az üdülésijog-tulajdonosok száma 6,7 millió körüli a világon, s közülük 1,5 millió él Európában.

Miért a kétségek?

Nálunk a kilencvenes évektől nőtt meg az érdeklődés a timeshare iránt, s mára több tízezer magyar család rendelkezik üdülési joggal, túlnyomó többségük hazai létesítményekben.

Azt, hogy az átjárhatóbb országhatárok s a megszűnő devizakorlátok miért nem bővítették jelentősen a külföldön vásárló hazai családok körét, Fábián Attila, a Magyar Timeshare Érdekképviseleti Egyesülés ügyvezető titkára több okkal magyarázza. Egyrészt úgy látja: a speciális üdülési jogot sokan összetévesztik az ingatlan- vagy tőkebefektetéssel, s ahhoz hasonló hozamot remélnek. Pedig a timeshare-koncepció inkább sajátos turisztikai szolgáltatás, mintsem tőkeinvesztíció. Másrészt, vélekedése szerint, nem tett jót a timeshare-nek, hogy a kezdeti időszakban már maga az elnevezés is gyakran negatív visszhangot váltott ki a megkeresettek körében. Elsősorban azért, mert egyes fejlesztő és forgalmazó cégek vitatható módszerekkel dolgoztak: erőszakos értékesítési metódusokat alkalmaztak, esetenként inkorrekten működtek, és becsapták ügyfeleiket.

Az ügyvezető titkár azonban úgy véli, mára változott a helyzet. S bár a hazai mentalitás még mindig nem fogadta be teljesen a timeshare-értékesítési szisztémát, a szakmai szervezetek és a törvényi szabályozás létrejötte, a tapasztalatok nyomán, s nem utolsósorban a rendszer fejlődése kapcsán mind többen ismerik fel a benne rejlő előnyöket. Fábián Attila szerint ebben nagy szerepe van az 1994 óta tevékenykedő egyesületnek – amely kivette részét a timeshare széles körű, reális megismertetésében, népszerűsítésében, a tanácsadás bevezetésében, a félrevezető információk kiszűrésében, a tulajdonosok és a cégek között felmerülő panaszügyek megoldásában –, valamint a jogi háttér – az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/1999. (II. 5.) számú kormányrendelet – megszületésének is.

Vannak még gondok

Bár a kilencvenes évekhez képest jelentősen csökkent a fogyasztói – üdülésijog-tulajdonosi – panaszok száma, még ma is akadnak problémák.

A legtipikusabb, visszatérő gond dr. Baksa Csilla, a Fogyasztó Védelmi Főfelügyelőség jogi előadója szerint a hosszú távú – a rendelet szerint legalább 3, de a gyakorlatban általában 30 vagy 99 éves – időtartamból adódik. Az üdülési jogot megvásárolók ugyanis egy idő után kénytelenek szembenézni azzal, hogy évek óta mindig ugyanarra a helyre kell visszajárniuk; vagy például időközben nyugdíjasok lettek, így kevesebb a pénzük a nyaralásra, és gondot okoz az évente befizetendő fenntartási díjak kiegyenlítése. Így érthető, ha vannak, akik meg szeretnének tulajdonuktól szabadulni (ennek alátámasztására elég kinyitni a napilapok hirdetési oldalait!). Ez azonban nem megy könnyen, még akkor sem, ha a rendszeren belül szeretnék ezt megtenni.

Gyakori vitás kérdés szolgáltató és vásárló között a szerződéstől való elállás ideje is, pedig a vonatkozó kormányrendelet 8. paragrafusa ezt világosan meghatározza. Eszerint a fogyasztó a szerződés vagy az előszerződés megkötésétől és egy példányának a részére történt átadásától számított tizenöt napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől vagy az előszerződéstől. Ám ha az értékesítő a szerződéskötést megelőzően nem bocsátotta a fogyasztó rendelkezésére a rendelet 4. paragrafusában meghatározott írásbeli tájékoztatót, vagy azt nem a rendeletben szabályozott nyelven, akkor az elállásra nyitva álló határidő már 30 nap.

Az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt az értékesítő semmilyen jogcímen nem követelhet, és nem fogadhat el pénzt. Ha a vásárló szabályosan él elállási jogával, az értékesítő csak a szerződéskötésből eredő kárának – például a szerződés elkészítése és fordíttatása költségeinek – megtérítését követelheti, feltéve, hogy ezeket a szerződésben megjelölte.

A rendelet szerint egyébként a szerződést írásba kell foglalni, és ha az ingatlan fekvése szerinti állam hivatalos nyelve eltér a szerződés nyelvétől, akkor a szerződésnek az ingatlan fekvése szerinti állam hivatalos nyelvén készült, hitelesített fordítását is a vásárló rendelkezésére kell bocsátani. Vita esetén az értékesítőt terheli annak bizonyítása, hogy mindezt teljesítette, és azé is, hogy a szerződésből esetleg hiányzó, kötelező tartalmi elemeket a fogyasztóval írásban és mikor közölte.

Döntési szempontok

Mindezek után felvetődik a kérdés, miért érdemes, és hol üdülőjogot vásárolni? Mik az előnyei a timeshare-nek a hagyományos package-üdülésekkel vagy a saját üdülőingatlan vásárlásával szemben?

A szolgáltatók oldaláról természetesen számos érv hangzik el mellette. Ilyenek például, hogy a rendszerrel azok számára is elérhetővé válnak a minőségi hazai és divatos külföldi tengerparti üdülők, akik hasonló nívós tulajdont nem tudnának vásárolni; hogy az üdülőjog-tulajdonosok előre bebiztosíthatják üdüléseiket, de csak a számukra szükséges időt kell kifizetniük; vagy hogy nem kell aggódniuk a szálláshely minősége miatt, hiszen ismerik azt. S persze érv az is, hogy a befektetés rendkívül gazdaságos, mivel az évnek csak arra az időszakára vonatkozik, amelyet a tulajdonos ténylegesen kihasznál; valamint hogy a befektetés költsége nem több, mint amit egy átlagos család 4–8 év alatt nyaralásaira fordít.

Az egyesület titkára azonban hangsúlyozza: az üdülési jog kiválasztását megelőzően mindenki alaposan gondolja át saját és családja üdülési szokásait. Gondosan válassza meg az üdülőingatlan helyét – ország, város, tengerpart stb. –, a timeshare-apartman méretét – stúdió, egy vagy két hálószobás apartman stb. –, az üdülő szolgáltatásainak körét, az üdülőjog időbeosztását – fő-, elő- vagy utószezon –, az évente üdüléssel eltölthető hetek számát, az évente fizetendő fenntartási költség nagyságát, valamint az üdülőhelyre eljutás költségeit.

Cserelehetőségek

Ha valaki valóban komolyan fontolgatja a vásárlást, vagy mint tulajdonos a jövőben élni kíván a nemzetközi cserelehetőséggel, annak még számos egyéb szempontra is figyelnie kell. Például, ha cserével kalkulál, lehetőleg „piacképes” üdülőben keressen üdülési jogot, mert csak így tud majd csereapartmanhoz jutni.

Ha valaki olyan üdülőben vásárol, amely egyben a nemzetközi cserehálózat tagja is, akkor üdülési időszakát a legnagyobb nemzetközi csererendszeren, az RCI-n (Resort Condominiums International) keresztül akár minden évben elcserélheti egy másik üdülőhelyre és egy másik időpontra. Az RCI-nek egyébként jelenleg 16 magyarországi üdülő a tagja, az RCI-klubtagok száma pedig meghaladja a 14 ezer főt (az üdülőjog-tulajdonosok száma ennek a többszöröse, hiszen nem köteles mindenki az RCI cserelehetőségét igénybe venni).

Az RCI rendszeréhez tartozó üdülők többnyire frekventált helyen és megfelelő minőségben épültek; ennek alapján és szolgáltatásaik szerint rangsorolják őket: a standard kategóriába a 3, a nemzetközileg is nívósba a 4, az aranykoronásba pedig az 5 csillagos létesítmények tartoznak. Az RCI rendszerén belül három színt is megkülönböztetnek, amivel az üdülési időszakot jelzik: a kék a holtszezont, a fehér az elő- és utó-, a piros pedig a főszezont jelöli, mindig az adott üdülőterület iránti kereslet alapján. Így például egy Balaton-parti, Velencei-tavi februári hét kék, a síparadicsomokban viszont piros színt és tartalmat kap.