A sorban állás ágazatánál, az építőiparnál azt látjuk, hogy semmit nem látunk pontosan. Bár értékelhetjük úgy, hogy összeomlani látszik, az sem mellőzhető, hogy amit produkál, sokszor kritikán aluli. Harcol a megrendelésekért, miközben nincsenek erőforrásai, nincs elég tőkéje, technikája, embere, s ilyen viszonyok között óhatatlanul állandósul a vita a fő- és az alvállalkozó között. Az előbbi vádolja az utóbbit, hogy az rosszul teljesített, az alvállalkozó éppen az ellenkezőjével érvel, és követeli a pénzét. - Dr. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi osztályának vezetője a Piac & Profitnak nyilatkozva nem azt kutatta, hogy ki, mely szerveződés és mennyire hibás, csak azt, hogy a végeredménnyel nagyon is baj van. A lánctartozásnak sok esetben nem bonyolult közgazdasági összetevői, hanem alapvetően egyszerű eredői vannak: a rossz minőség valóban ok lehet a nem fizetésre.
Ha ennyire egyszerű az ok, akkor az ellenszert sem boszorkánykonyhában kell kikeverni. Vagy mégsem így van?
Végállomás Strasbourg?
Az építőipari vállalkozások jelentős része egyszerűen belesodródott a nem fizetéssel, a körbetartozással, az egymásnak kisebb, de inkább nagyobb károk okozásával vádolható cégek népes csoportjába, egy másik - nem is kicsiny létszámú - tábor pedig mintha eleve beleszületett volna a tudatosan vétkezők társaságába. Az sem véletlen, hogy az utóbbi időben talán legnagyobb hangerővel fellépő "önvédelmi" szerveződés meg sem áll Strasbourgig, a nemzetközi bíróságon keresi a megoldást a lánctartozás azon rosszhiszemű szereplőinek "kiiktatására", akiket bár tetten ér a szakma, a hazai joggyakorlat mégsem állítja pellengérre őket.
- Pusztán a lánctartozás miatt még nem fordultunk volna a Strasbourgi Nemzetközi Bírósághoz, hiszen ekkor még "csak" arról van szó, hogy csúszással, húsz-harminc nap késedelemmel fizetnek egymásnak a vállalkozások - szögezi le lapunknak nyilatkozva a legdinamikusabban startoló, azaz az alakulásuk vagy átalakulásuk első évében százmillió forint nettó árbevételű magyar cégek UpKlub nevű tömörülésének az elnöke, Gábor Miklós. - Van azonban egy második "sáv" is: az itt "utazók" olyan projektcégek, amelyek alvállalkozókkal szerződnek, dolgoztatnak, majd bebuktatják magukat, s eltűnve a piacról, nem fizetik ki partnereiket.
Gábor Miklós arra is utalt, hogy az alvállalkozók az elvállalt projekt befejezésének finanszírozása miatt sokszor hitelt vesznek fel, megelőlegezik a szükséges építőanyagok vásárlását. Amikor azonban elkészülnek a munkával, hiába fordulnak járandóságaikért, a megvett anyagok ellenértékéért a megbízójukhoz, az gyakorlatilag eltűnik, s ellenében a bíróságok segítségével sem tudnak fellépni. A UpKlub elnöke emlékeztet rá: a hitelt felvevő vállalkozókat rendszerint kisemmizik a magánvagyonukból, kiteszik a lakásukból.
- Akadnak persze olyan vállalkozások, amelyek csapnivaló munkát végeznek, s megbízójuk okkal nem fizet nekik, de ez nem az a tartozás, ami miatt a nemzetközi bírósághoz fordulunk - érvel, hozzátéve, hogy a joghézagokat itt is kihasználják az önmagukat bebuktató vagy a hozzájuk hasonló cégek. - Mind gyakoribb, hogy az első néhány munkaszakaszt a műszaki ellenőrök igazolása után kifizetik, de az utolsókat már nem, mert mire odáig jutnának, már eladták a vállalkozásukat például egy megtalálhatatlan off-shore cégnek, s kibújnak minden felelősség alól. Ezekkel a másokat bajba sodró vállalkozókkal rendre találkozni lehet más, újonnan alapított cégben - büntetlenül.
Valóságos, konkrét becsapási ügy miatt élt feljelentéssel először a hazai hatóságoknál egy megkárosított vállalkozás, amelynek a háta mögé állt az UpKlub, kivált azt követően, hogy még csak bűncselekményt sem állapítottak meg. Ezért vitték el az Európai Unió "színe elé" az ügyet, abban bízva, hogy ott precedensértékű verdikt születik.
A teljes cikk a Piac és Profit novemberi számában olvasható.
