A vezetők is bizonytalanok a jövőben

Kissé javult ugyan az előző negyedéves – váratlanul jelentős – csökkenést követően az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásában készített kis- és középvállalati konjunktúraindex (KKV-index) értéke, de még mindig 50 pont alatt van. Az adatok továbbra is azt mutatják, hogy hullámzó a cégvezetők megítélése, nem biztosak abban, hogy milyen irányba változik a gazdaság az elkövetkező időszakban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Továbbra is erőteljes hullámzás jellemzi a kkv-szektor vezetőinek várakozását, hangulatát. 2014 közepétől szinte negyedévente eltérő irányba mozdul el az index. Miközben a 2015. decemberi adatok a szeptemberi méréshez viszonyítva 2,3 pontos javulást mutattak, a 2016. márciusi adatfelvétel 3,9 pontos csökkentést jelzett, majd a mostani adatok alapján 3,1 pontos emelkedés következett be. A mostani negyedéves kkv-index értéke 48,5 pont, amely még mindig alatta van a kormányzati ciklus eddigi 50,3 pontos átlagának.

Forrás: Policy Agenda

A vállalkozások vezetőinek 53 százaléka gondolja azt, hogy az elkövetkező félévben javul majd a magyar gazdaság helyzete. Ugyanakkor a saját vállalkozásuk bővülésével kapcsolatos optimizmust csak 44 százalékuk osztja. Jelentős azoknak az aránya is, akik inkább romló gazdasági adatokat vizionálnak (20 százalékuk a magyar gazdaság egészét nézve, és 23 százalékuk a saját vállalkozás kapcsán). (A K&H friss kkv bizalmi indexe szerint kizárólag a közterhek területén várnak javulást a cégek.)

Likviditás, növekedés

A növekedés esélyeinek vizsgálatán túl érdekesen alakul a többi gazdálkodási jellemző is, így a cégek bővítési kedve, várható likviditási helyzete, versenytársakkal kapcsolatos várakozásai, beszállítói tevékenységük, készletállományuk és értékesítési helyzetük.

Forrás: Policy Agenda

A várható bővítésekkel kapcsolatosan a cégvezetők 69 százaléka számolt be arról, hogy nem lát esélyt tevékenységük növelésére az elkövetkező hat hónapban. 19 százalékuk inkább minimális növekedési lehetőségben bízik, míg a többiek akár 5 százalék feletti bővülést is elképzelhetőnek tartanak. Az előző negyedévben mért adatokhoz képest jelentős a javulás, hiszen 80 százalék volt azoknak az aránya, akik nem vártak semmilyen bővülést.

A likviditási helyzet alapvetően meghatározza egy cég gazdálkodási lehetőségeit. A következő hat hónap során a válaszadók 27 százaléka javulást vár likviditásukban, 8 százalékuk azonban pesszimista, és romló pénzügyi pozíciókat feltételez. A vállalkozások mintegy 2/3-ában nem történik e téren változás. A likviditást vizsgálva javult a helyzet az előző negyedévhez képest. Lényegében a cégvezetők várakozásai megegyeznek a félévvel korábbiakkal.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo