Az első tíz országot nem nehéz kitalálni: (1) Amerikai Egyesült Államok; (2) Egyesült Királyság; (3) Kanada; (4) Hong Kong; (5) Japán; (6) Szingapúr; (7) Ausztrália; (8) Németország; (9) Új-Zéland; (10) Dánia. Ezt követően azonban akad, amire rácsodálkozhatunk. Országok, amelyek jó szereplését természetesnek tekintjük, mint Izraelét a 17., vagy Írországét 19. helyen. Akadnak meglepetések is – derül ki a Széchenyi Tőkealapkezelő blogjából.
Mint minden ilyen rangsor, módszertanilag ez is vet fel bőven kérdéseket, ugyanakkor látható, hogy az összeállítás készítői a lehető legnagyobb alapossággal jártak el. Így ha egy konkrét pozíció vitatható is, a tendenciákat valószínűleg pontosan mutatja.Ausztria előkelőnek nevezhető 22., vagy Lengyelország 26. pozíciója mellett Magyarország 52. helyezése jónak ugyan nem mondható – főleg a régió többi országához képest –, de szégyenre nem ad okot.
A kutatók készítettek egy egyedülálló kompozit indexet, amely hat alapvető kritériumon nyugszik:
- a gazdasági aktivitás
- a tőkepiacok beágyazottsága
- az adózás
- a befektető-védelem és a vállalatirányítás színvonala;
- az emberi és társadalmi környezet
- vállalkozói kultúra és üzleti lehetőségek
A hatalmas adattömeget megmozgató munka eredményeképpen olyan országrangsort és alapos elemzést tettek le az asztalra, amely részletesen kitér az egyes országok erősségeire és gyöngeségeire.
A rangsor alapjául szolgáló index megbízhatóan mutatja be a kockázati és a magántőke-társaságok tevékenységét, és visszamenőlegesen is jól leköveti az egyes országok teljesítményét. Ugyanakkor jövőbeni befektetők számára nem használható varázsgömbként.
Ezzel együtt sikerült olyan megoldást találni, amellyel a különféle országok jellemzői megbízhatóan összehasonlíthatóak.
A hat meghatározó kritérium tekintetében nagy a szórás. Vannak országok, amelyek adókedvezményekkel vonzanak befektetőket. Sok országban fejlett a vállalkozói kultúra és sok az üzleti lehetőség. A gazdasági aktivitás tekintetében is nagy a szórás, különösen a feltörekvő piacokon és az emberi és társadalmi feltételek tekintetében. Ezzel együtt két kritérium bizonyult meghatározónak: a tőkepiac fejlettsége és a vállalatirányítás színvonala.
(Az egyes régiók és országok változóit és összehasonlítását itt nézheti meg.)
Amennyiben a legfontosabb kritériumok rendben vannak, akkor a tőkepiaci szakemberek biztosítani tudják a kockázati tőkealapok és a magántőke-alapok számára a folyamatos üzletkötési és a kiszállási lehetőségeket. Ez a kedvező működés teremti meg azokat a feltételeket, amelyek vonzzák a kockázati tőkéseket és a magántőke-alapok befektetőit.
A tanulmány feltárja, hogy számos országban több alapvető feltétel hiányzik. Megfelelő vállalkozói kultúra híján, merev munkaerőpiaccal kisebb a kockázati tőke és a magántőke-befektetések iránti kereslet, és a befektetett tőke is kevésbé térül meg.Különösen igaz ez azokban az országokban, amelyekben mindennapos jelenség a vesztegetés és a korrupció.
Az ellentmondás ott húzódik, hogy ritkán alakul ki egyensúly a különféle feltételek között, és ez komoly kihívást jelent a kockázati tőke és a magántőke-befektetők döntéshozóinak. Páratlan növekedési lehetőségek akadnak ott, ahol kedvezőtlenek a befektető-védelmi kondíciók, kevéssé likvid a tőkepiac, ami aztán nehezíti a kiszállást. Vagy éppen kevésbé fejlett az ország innovációs képessége és magas az érzékelhető korrupció. Ez mind nagyban növeli a kockázatot.
Lévén a rangsor kilencedik kiadása, bőven volt mód van a feltörekvő gazdaságok figyelemmel követésére is, és az index jól illusztrálja a befektetési kondíciók változását is.
A rangsor megkönnyíti az intézményi befektetők döntését. A politikusok pedig következtetéseket vonhatnak le arról, hogy hol kell változtatniuk annak érdekében, hogy több kockázati tőkét vonzzanak országukba. Az élénk kockázati tőkepiac ugyanis fokozza növeli a cégek innovációját, általában a vállalkozói aktivitást, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot, valamint a versenyképességet, végső soron egy ország jólétét.
