A szankciók miatt 3,1 százalékos lesz az orosz gazdaság visszaesése az idén

A szigorodó finanszírozási kondíciók, köztük az emelkedő hitelköltségek miatt az idén várhatóan jelentősen lassul a világgazdaság növekedési üteme, és ennek elsődleges oka a fejlett ipari gazdaságok növekedési lendületének megtorpanása - áll a Moody's Investors Service Londonban bemutatott globális előrejelzésében.

A cég az Egyesült Államokban az idén 1,1 százalékos, jövőre 0,9 százalékos, az euróövezetben - amely külön is tagja a G20-nak - 0,7, illetve 1,2 százalékos GDP-növekedéssel számol.

Más nagy londoni házak is kedvezőtlenebb globális növekedési és kereskedelmi kondíciókat jósolnak friss előrejelzéseikben a következő egy évre.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett új globális szektorelemzésében azt állapította meg, hogy a koronavírus-járvány első sokkját követő két év kiugró ütemű kilábalása után az idén meredeken lassulni kezdett a világkereskedelem növekedési üteme.

A Fitch londoni elemzői közölték: számításaik szerint 2023 egészében a globális kereskedelem értéke mindössze 1,9 százalékkal bővül a tavaly mért 5,5 százalékos növekedés után.

A cég kiemelte, hogy ez jórészt igazodik az általa várt világgazdasági növekedési pályához: a Fitch várakozása szerint a globális hazai össztermék idei növekedési üteme 2 százalékra lassul a 2022-ben elért 2,7 százalékról.

Mindezt a Fitch Ratings szakértői szerint is a monetáris politika globális szigorítása és a költségvetési ösztönzők visszavonása, vagyis a pénzügyi és hitelkondíciók szigorodása okozza. (MTI)

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo