A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

A megelőzés kulcsa a cégvezető kezében van

„Egy cég valódi értékét nem a tárgyi eszközök, a csillogó iroda, a modern géppark vagy a drága szoftverek adják, hanem az emberek” – hangsúlyozza a Seminar Consulting alapítója. „Egy gyönyörű telephelyre hiába ültetünk be motiválatlan, széthúzó embereket, sosem fognak hatékony csapatot alkotni. A fluktuáció elleni harc tehát a jó csapat felépítésénél kezdődik”.

A szakértő szerint az első és legkritikusabb lépés a megfelelő emberek megtalálása, de a legtöbb hiba már az álláshirdetésnél megjelenik. A rosszul megfogalmazott hirdetések jellemzően a „pénzmotivált” jelölteket vonzzák. „Ők a cégek zsoldosai, a lojalitásuk addig tart, amíg egy konkurens cég többet nem ígér. Tréningjeinken éppen ezért tanítjuk meg a cégvezetőknek azt, hogyan fogalmazzanak meg olyan álláshirdetést, amely a cég küldetésével, kultúrájával és céljaival rezonáló, elkötelezett munkatársakat szólít meg. Az interjútechnika szintén kulcsfontosságú; tudni kell, milyen szempontok alapján válasszunk, hogy a jelölt ne csak szakmailag, de emberileg is illeszkedjen a csapatba” – emelte ki Piroska Gyula. 

„Hiába vettünk fel ugyanakkor egy kiváló szakembert, ha magára hagyjuk a betanulás folyamatában” – tette hozzá. „A hagyományos, többoldalas munkaköri leírások a gyakorlatban szinte használhatatlanok. Az igazi, hatékony eszköz egy dosszié, amely az adott pozíció teljes know-how-ját tartalmazza elméletben és gyakorlatban. Nemcsak leírja a feladatokat, hanem lépésről lépésre vezeti végig az új kollégát a folyamatokon, biztosítva, hogy valóban, mélységében elsajátítsa a munkakörét. Adjuk rá a megfelelő kalapot! Ez a rendszer lehetővé teszi a hatékony, önálló képzést, akár közvetlen személyes coaching nélkül is” – magyarázta a szakértő. 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo