A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

Szinte minden ősszel megismétlődik a cégeknél az a forgatókönyv, hogy a nyári szabadságok után a munkavállalók egy része nem a megszokott lendülettel kezd neki a feladatoknak, hanem a felmondását fontolgatja, sok esetben ki is lép a cégétől. Egy 2021-es, a monster.com által végzett nemzetközi kutatás nem kevesebbet állít, mint hogy a szabadságról visszatérő munkavállalók 70 százaléka kezd el aktívan új álláslehetőségek után nézni. Az augusztus végi, szeptember eleji időszakban pedig a kilépési arány akár a 19 százalékot is elérheti.

A szabadság alatt van mit átgondolni
A szabadság alatt van mit átgondolni
Fotó: Depositphotos


„Bár pontos magyar statisztikák nem állnak rendelkezésre, de a trend itthon is egyértelműen megfigyelhető” – állítja Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója. „Tapasztalható az a jelenség is, hogy azok a munkatársak, akik a felmondásukat fontolgatják, kiveszik az összes megmaradt szabadságukat, vagy akár betegállományba vonulnak, mielőtt hivatalosan is bejelentik távozási szándékukat” – mutatott rá a szakértő.

Piroska Gyula szerint a szeptemberi fokozott mobilitás mögött több lelki tényező is meghúzódik. Az iskolakezdés időszaka, az ősz beköszönte sokak fejében a tiszta lappal való kezdés lehetőségét szimbolizálja. A nyaralás alatt, a napi mókuskerékből kilépve, az embereknek van idejük és lehetőségük távolságtartással szemlélni a saját helyzetüket, a munkájukat, és feltenni a kérdést: „valóban ezt akarom csinálni a következő évben?” Hozzátette, hogy az emberek újrakezdés és fejlődés iránti vágyát alátámasztja az is, hogy a tréningekre, képzésekre is ebben az időszakban ugrik meg a jelentkezési kedv.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo