A nagy botrányt kiváltó letelepedési kötvények helyett itt az Aranyvízum

Hivatalosan 2024. július 1. napján hatályba lépett és elindult a jelentős érdeklődés által övezett és a kihirdetés óta már több alkalommal módosított, sokak által csak „Golden Visa” vagy „Aranyvízum” néven ismertté vált vendégbefektetői program. Ezáltal a harmadik országbeli befektetők előtt jogszabályi szinten megnyílt a lehetőség, hogy a 10+10 éves tartózkodást lehetővé tévő vendégbefektetői vízum, majd az alapján vendégbefektetői tartózkodási engedély iránti kérelmet terjesszenek az illetékes szervek elé.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A fenti minősítési eljárások lefolytatása mellett további jelentős akadályokat gördítenek a program elé a szabályozást érintő bizonytalanságok és nyitott, főként tőkepiaci és ingatlanjogi területeket érintő kérdések, melyek a vendégbefektetői programot megelőzően is már rendkívüli komplexitással bírtak. A jogalkotó a program kapcsán több szintű, technikai és megfelelőségi előírást is megfogalmaz az alapokkal és alapkezelőkkel szemben, melyek értelmezése, teljesíthetősége azonban a hatályos rendelkezések alapján jelentős bizonytalanságokat szül és további kérdéseket eredményez a szakmai szereplők előtt. Ezen körülmények tisztázása és pontosítása még a jogalkotó előtt álló feladat és egyben fontos előfeltétele a tartózkodási engedély megszerzéséhez szükséges, a program szabályainak megfelelő „termék” létrehozásának és ezáltal program effektív megindíthatóságának. Mindezekre tekintettel megalapozott feltételezéssel várható a programmal kapcsolatos további részletszabályok bevezetése.

Vitathatatlan, hogy ugyan az elvi lehetőség már nyitva áll a harmadik országbeli állampolgárok előtt, hogy vendégbefektetői vízum igénylése iránti kérelmet nyújtsanak be az illetékes hatóság részére, azonban fontosnak tartjuk újfent kiemelni, hogy az irányadó szabályozás hatályos szövegezése szerint ugyan a vendégbefektetői vízum maximális érvényességi ideje hat hónap, azonban a kérelmezőnek nyilatkoznia szükséges arról, hogy mely befektetési kategória szerinti befektetés megvalósítását vállalja a vendégbefektetői vízum kiadását követő három hónapon belül. A megfelelő „termék” jelenlegi hiánya azonban magában hordozza annak a veszélyét, hogy a befektető a vállalt határidőn belül objektíve nem lesz képes teljesíteni a befektetését és vízuma lejár, mielőtt a megfelelő körülmények előállnának.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo