A magyar termelők egyetlen esélye az előremenekülés

Ahogy a teljes magyar agrárszektor, úgy a paprikatermesztők számára is komoly kihívásokat hozott az elmúlt egy év: az aszály, a drasztikus energiaár-növekedés, a hatalmas infláció közvetlenül befolyásolta az eredményeiket. Ugyanakkor a gazdasági válság okozta helyzet a magyar gazdák számára akár kedvezően rendezheti át az európai felvevőpiacot – derült ki, a közel ötszáz főt tömörítő DélKerTÉSZ által szervezett XI. Magyar Paprika Napján Szentesen. A szakmai konferencián szó volt a termálvizes öntözés fejlesztésének szükségességéről, az agráriumi támogatásokról, illetve a hajtásos, talaj nélküli gazdálkodásban rejlő lehetőségekről.

A szakember szerint, ha az áram, a gáz ára tartósan ilyen magas marad, és nem lesz mezőgazdasági célú energiaár, akkor a termelők ezt a megugró költségtételt sem fogják tudni kitermelni. Pedig a gazdasági folyamatok „helyzetbe hozták” a magyar termelőket.

Közelebb vagyunk

„A mostani helyzet nemcsak kihívásokat, de lehetőségeket is hozott számunkra” – árulja el Nagypéter Sándor. A hajtatott paprika és paradicsomfélék további külpiaci terjeszkedése és az alternatív fehérjeforrások – zöldborsó és csemegekukorica – iránti kereslet felfutása stratégiai szempontból is kitörési pont lehet a jövőben. Az üzemanyagok drágulása miatt a korábban bevett ellátási láncokon való szállítás drágább lett, például Észak-Afrikából magasabb áron juthatnak el a zöldségek a nyugat-európai piacokra. Magyarország közelebb esik a Nyugat-európai országokhoz és még inkább a környező Közép-európai országokhoz, és így megfelelő minőséget, mennyiséget tud biztosítani számukra. A válság alatt tovább kell folytatni a fejlesztéseket, mind a termelés, mind pedig a logisztika és kereskedelem terén. A termelőknek a jövő szezonban is termelni kell, hogy a már jól kiépített piacokon továbbra is ott tudjunk lenni és a válság kilábalását követően a vevőink még inkább ragaszkodjanak termékeinkhez.”

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo