A magyar kormány optimistább az IMF-nél

Nem osztja a magyar kormány optimizmusát a Nemzetközi Valutaalap, ezt tanúsítja a szervezet kedd délután kiadott jelentése, amely szerint idén nem lesz növekedés a magyar gazdaságban, jövőre pedig 1,2 százalékos bővülésre számíthatunk. A világgazdaság növekedési kilátásai viszont javultak, ám a fejlett gazdaságok számára továbbra is rögös lesz az út a kilábalás felé.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mindössze egy Magyarországra vonatkozó adat változott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) március végi országjelentéséhez képest: a korábban jelzett 11,1 százalékos szint helyett 10,5 százalékra csökkentette a munkanélküliségi ráta várt szintjét. A többi makrogazdasági mutatóra vonatkozó prognózisa megegyezik a másfél hónappal ezelőttivel.

Magyarországon a helyzet változatlan

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által kedden bemutatott aktuális konvergenciaprogram adatai rendre kedvezőbbek, mint a mostani IMF-elemzésé, ami alátámasztja az elemzői értékeléseket, miszerint túl optimista a magyar felzárkózási program.

Térségi gondok
Felnagyíthatják a külső sokkok hatását a költségvetés fenntarthatóságával és a bankrendszerrel kapcsolatos hiányosságok – a jelentésnek ez a megállapítása nemcsak Magyarországra, hanem a régió más államaira is vonatkozik. Mint ahogyan az is, hogy a válság nem múlt még el nyomtalanul: magas a nem teljesítő hitelek aránya, és nem fejeződött be az állami szféra pénzügyi konszolidációja sem. A régió egészében idén 2,25, jövőre pedig 2,75 százalékos növekedés jelez az IMF, amit segíthetnek a kedvezőbbé váló külső finanszírozási feltételek, az év második felétől a jegybanki lazítási politika és a költségvetési megszorítások egyre kisebb növekedéstompító hatása. A növekedés ellen hathat viszont az eurózóna csekély növekedése és a térségbeli bankok finanszírozási szerkezetének átalakulása.
Az IMF ez évre még stagnálást, jövőre pedig 1,2 százalékos bővülést prognosztizál, szemben a kormány 0,7, illetve 1,9 százalékos várakozásával. Az infláció terén hasonló a helyzet: a valutaalap 2013–2014-ben változatlanul 3,2, illetve 3,5 százalékos éves inflációt vár, míg a konvergenciaprogram 3,1, illetve 3,2 százalékot tervez.

A szervezet kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások című féléves jelentése szerint Magyarország továbbra is nehéz kilátások elé néz a külső eladósodottság és az államadósság magas szintje miatt, amihez még olyan nem szokványos gazdaságpolitikai intézkedések is társultak, amelyek aláásták a piac bizalmát, és visszavetették a beruházásokat. Hasonló megállapításokat tartalmaz az EU makrogazdasági egyensúlytalanságok által érintett tagállamokról, így Magyarországról is szóló elemzése.

Fény a világgazdasági alagút végén?

A világgazdaságban idén 3,25 százalékos, jövőre pedig 4 százalékos növekedést vár az IMF. Jelentése szerint az euróövezet is gyorsul, a 2013-as 0,3 százalékos visszaesés után 2014-ben már 1,1 százalékos növekedés jöhet, ezen belül Németországban 0,6, illetve 1,5 százalékkal bővülhet GDP. A mélypontot 2012 második negyedévében 2,25 százalékos értékkel érte el a világgazdasági növekedés, az év második felére viszont már 2,75 százalékra nőtt a mutató.

Teendők a világban
Az IMF-jelentés szerint a költségvetési kiigazítást a növekedést legkevésbé hátráltató módon kell folytatni, és laza monetáris politikával támogatni kell a belső keresletet.Az Egyesült Államoknak és Japánnak nagy figyelmet kell szentelnie költségvetésének konszolidálására, az euróövezetnek pedig meg kell erősítenie a gazdasági és monetáris unió intézményeit. A feltörekvő és fejlődő térségekben egyes esetekben időszerűvé válhat megszorító monetáris intézkedések bevezetése is.
A növekedési ütem gyorsulása a feltörekvő és fejlődő térségekben már megkezdődött, a fejlett gazdaságokban pedig sikerült elkerülni a világgazdaságot veszélyeztető két legnagyobb rövid távú kockázatot: az euróövezet szétesését és az amerikai költségvetési szakadék miatti markáns költségvetési megszorításokat. Az idei viszonylag gyenge kezdet után a fejlett gazdaságok növekedési üteme 2013-ban – az Egyesült Államok vezetésével – fokozatos gyorsulhat, ezt azonban számos régi és új kockázati tényező veszélyezteti, rövid távon elsősorban az euróövezeti fejlemények, a ciprusi mentőcsomag származékos következményei és az olaszországi politikai patthelyzet miatt. Középtávon viszont a kiigazítási erőfeszítések kifulladása, az intézményes reformok elmaradása, az euróövezeti stagnálás elhúzódása, valamint az Egyesült Államok és Japán költségvetési hiányának növekedése jelenti a legnagyobb növekedési kockázatot.

Az inflációs nyomás az IMF szerint kezelhető marad. A globális infláció a 2012 eleji 3,75 százalékról 3,25 százalékra csökkent, és várhatóan jövőre is ezen a szinten marad. Az Egyesült Államokban az infláció 2 százalékról 1,75 százalékra, az euróövezetben pedig 2,25 százalékról 1,5 százalékra csökken, míg Japánban idén a zéró szint fölé emelkedik, és átmenetileg, viszonylag nagymértékben megemelkedik 2014–2015-ben.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo