A magyar kormány megint keménykedik és feltételeket szabtak Ukrajnával szemben

A kormány addig nem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő részletét, amíg Ukrajna le nem veszi a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t, valamint nem támogatja az újabb szankciókat részben emiatt, részben a kínai cégeket érintő korlátozások miatt - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bécsben.

A miniszter tudatta: "tehát az európai békekeretből újabb félmilliárd euró elkülönítését az ukrajnai fegyverszállításokra, mindaddig nem tudjuk támogatni, mindaddig nem adunk neki zöld lámpát, amíg az OTP ezen a bizonyos listán szerepel Ukrajnában, és ugyanez a helyzet a szankciókkal is, amelyek újabb, nyilvánvalóan gazdasági áldozást jelentenének Európa számára, mindaddig, amíg az OTP-t az ukránok ezen a bizonyos listán szerepeltetik, addig nagyon nehéz a szankciók kapcsán arról beszélni, hogy Magyarország adjon ennek zöld utat. ".

"Most arról nem is beszélve, hogy a szankcióknál nagyon komoly kockázatot látunk abban, hogy a kínai vállalatok is szerepeljenek, mert ez az Európai Unió és Kína közötti együttműködést olyan mélyen lehetetlenítené vagy nehezítené el, amely Európa érdekeivel teljes mértékben ellentétes" - mondta.

"És azt is szeretném világossá tenni, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nem kétoldalú kérdés. A nemzeti kisebbségek jogainak védelme az európai kérdés, hiszen európai szabályok, nemzetközi szabályok védik a nemzeti kisebbségeket" - tette hozzá.
    "Ezért nyilvánvaló, hogy az ukránok csak akkor tudnak majd előre lépni az európai uniós csatlakozási tárgyalásokban, hogyha garantálják, hogy a magyar emberek visszakapják azokat a jogokat, amelyekkel már rendelkeztek" - figyelmeztetett.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo