A magyar háztartások fogyasztása már nő, az ipar még gyengélkedik

Az első egyedévben a gazdaság teljesítménye szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, az előző negyedévihez képest pedig 0,8 százalékkal emelkedett – közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az I. negyedévben 6,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké visszaesett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban, az ingatlanügyleteknél és a szállítás, raktározás területén is csökkent a fejlesztések volumene.

A bruttó felhalmozás 21,8 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás az I. negyedévben összességében 2,9 százalékkal kisebb lett.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1 331 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az import volumene nagyobb mértékben (9,2 százalék) csökkent, mint az exporté (5,3 százalék). A külkereskedelem 80 százalékát kitevő áruforgalomban a behozatal 10,8 százalékkal zuhant a kivitel 6,2 százalékos csökkenése mellett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 0,8 százalékkal mérséklődött, míg importja 1,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2024. I. negyedévi, 1,1 százalékos növekedéséhez a végső fogyasztás 1,8 százalékponttal járult hozzá, míg a bruttó felhalmozás 3,7 százalékponttal lassította. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 3,1 százalékponttal bővítette a gazdasági teljesítményt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo