A Tusványoson elhangzott kormányfői gondolatok e trendek mentén további cizellálásra szorulnak, hiszen a világrend módosulása nem most kezdődött, hanem e fenti megakrízis évtizedei során, és a keleti nagyhatalmak felemelkedése e megakrízissel párhuzamosan ment végbe. Vagyis ez a világrendváltás immár fél évszázada zajlik, melynek egyik jelentős stációja volt a szovjet tömb 1989-1991 közötti váratlan összeomlása. Azonban fontos megjegyezni, hogy Kína, Oroszország és India – ugyan sokkal kevésbé eladósodott hatalmak, mint a nyugatiak – éppúgy integrált részesei a globalizált világgazdaságnak, így a folytonosan érvényesülő pénzpiaci, világkereskedelmi, reálgazdasági bizonytalanságtól korántsem függetleníthetik magukat. Az Orbán által vizionált kínai győzelem, egy még nem következett be, kettő vélhetőleg nem is fog. Az ázsiai kontinens gazdaságának egére főként az indiai és a kínai árnyék-bankrendszerben és az annak hiteleivel mesterségesen felduzzasztott (gigantikus szellemvárosok sorát létrehozó) ingatlanszférában rejlő felfoghatatlan mérvű buborékok festenek sötét jövőképet.

Mindenesetre mifelénk sok jóra távlatilag se számítsanak a gazdasági szereplők. Napjaink viszonyaira immár az elmúlt két emberöltő legalább tíz krízise fejti ki negatív hatását, és e történelmi léptékű kríziskorszak vége egyelőre távcsővel se látható számunkra. A 21. század középső harmada utóbb éppúgy bevésődhet a történelemkönyvek lapjaira a nagy lehetőségek koraként, mint a nagy krízisek korszakaként.