A magyar cégek mindössze 5 százaléka tud annyi bért adni, ami ellensúlyozza az inflációt

Bár a cégek 90 százaléka fejleszti a béreket idén, mindössze öt százalékuk tudja kompenzálni teljes mértékben az inflációt béremeléssel – derül ki az utalványpiac meghatározó szereplője, a magyar tulajdonú Rewin friss kutatásából. A vállalatoknál dolgozó gazdasági- és HR szakemberek számára fontos információ, hogy van egy egyszerű, a bérnél lényegesen kedvezőbb költséggel adható megoldás, amellyel idén januártól már évente három alkalommal, összesen évi 80.040 forint adható, akár a családtagoknak is. A hivatalosan „csekély értékű ajándék”-nak hívott juttatás egy átlagos magyar család esetében akár évi 320 ezer forintnál is magasabb összeget tehet ki.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A magyar cégek 90 százaléka emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket. Háromnegyedük minden dolgozójának emeli a fizetését – derül ki a béren kívüli juttatások specialistája, a Rewin kutatásából. Az áprilisban végzett, közép- és nagyvállalatok vezetőinek megkérdezésével járó felmérés adatai szerint a béremelést adó cégek kétharmada ugyanakkor csupán 5-10 százalék közötti bérfejlesztést tud végrehajtani, ami jóval alatta marad a 2023-as átlagos 17,6 százalékos inflációnak. Mindössze 5 százalék azon cégek aránya, amelyek ténylegesen kompenzálni tudják a béremeléssel a 2023-as inflációt. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a munkaerőhiány miatt a vállalatoknak nagyon fontos a dolgozók megtartása.

Mivel nemcsak a vállalkozások költségei emelkednek, de a létfenntartás is drágul, a munkavállalók indokoltan várják el a reálbérük szinten tartását, amit azonban a költségprésben lévő munkáltatók többnyire csak részlegesen képesek teljesíteni. A nagyobb fizikai állománnyal rendelkező cégek esetében gyakoribb volt a minden dolgozóra kiterjedő emelés. A zömében szellemi dolgozókat foglalkoztató cégeknél (68 százalék), illetve az 50-100 fő közötti cégeknél (55 százalék) volt a legalacsonyabb a „mindenkinél emeltünk” válaszok aránya. A legjellemzőbb eljárásnak a mindenkire kiterjedő egységes béremelés és a teljesítmény szerinti differenciálás bizonyult, a vizsgált cégeknél mindkét módszer közel egyharmados hányaddal szerepelt. A nagy, 500 fő feletti cégeknél bizonyult a legmagasabbnak a differenciálást választók aránya.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo