A telepítés a hagyományos multi-split klímák szereléséhez hasonló, kiegészítve a melegvíz-tartály bekötésével. A Gree szakértője szerint kedvező körülmények között akár egy nap alatt kivitelezhető, és sok esetben jelentős bontási munkálatok nélkül kialakítható.
A nyári hűtésből is lehet melegvíz
A technológia egyik legérdekesebb tulajdonsága a hűtési időszakban mutatkozik meg, amikor a klímaberendezések a lakásból elvont hőt jellemzően a szabadba juttatják.
„A HydroMulti egyik érdekessége, hogy ezt a hőt képes a használati víz melegítésére hasznosítani. Ettől még nem lesz ingyen a melegvíz, hiszen továbbra is szükség van energiabefektetésre, de a máskülönben a környezetbe leadott hő egy részét újra tudjuk hasznosítani. Ez jelentősen javíthatja a melegvíz-készítés hatékonyságát” – magyarázta a Gree műszaki szakembere.
A különbség egy konkrét számítással is szemléltethető. Egy 200 literes tartály vizének 10-ről 55 Celsius-fokra történő felmelegítéséhez körülbelül 10,5 kWh hőenergia szükséges. Egy hagyományos villanybojler ehhez megközelítőleg ugyanennyi villamos energiát használ fel, míg a HydroMulti esetében, a megadott 4,56-os hatékonysági mutatóval számolva, az elméleti áramigény mindössze 2,3 kWh.
A tényleges fogyasztás ugyanakkor a külső hőmérséklettől, az üzemeltetési körülményektől és a vízhasználati szokásoktól is függ, így ebből önmagában nem állapítható meg az éves megtakarítás.