Öt-hét zuhanyzásra is elegendő lehet a melegvíz
Egy család számára az energiahatékonyság mellett az is fontos, hogy a rendelkezésre álló melegvíz elegendő legyen a mindennapi használathoz. A 200 literes tartály kapacitása elsőre kevésnek tűnhet, a tárolt forró víz azonban hideg vízzel keveredik.
„Ha a tartályban lévő vizet 55 Celsius-fokra melegítjük, majd körülbelül 10 fokos hálózati hideg vízzel keverjük össze, elméletileg mintegy 300 liter 40 fokos víz állítható elő. Ha egy zuhanyzáshoz fejenként 40–60 liter kevert vizet veszünk alapul, ez nagyjából öt-hét zuhanyzásnak megfelelő mennyiség. Egy 200 literes tartály így tipikusan egy három-négy fős háztartás kiszolgálására lehet elegendő” – mondta Stuller István.
Nagyobb egyidejű vízfogyasztásnál elfogyhat a tartályban tárolt melegvíz, amelynek pótlásához időre van szükség. A folyamatot szükség esetén egy beépített, 1,5 kW-os elektromos fűtőbetét gyorsíthatja meg, ez azonban növeli az áramfogyasztást.
Van, ahol nem ez az ideális választás
A HydroMulti elsősorban azokban az otthonokban jelenthet alternatívát, ahol a tulajdonos eleve több helyiség klímás fűtését és hűtését tervezi, és ezzel párhuzamosan elektromos vízmelegítést alakítana ki. Ilyen lehet például egy korszerű, jól szigetelt családi ház vagy nyaraló.
Fontos korlát ugyanakkor, hogy a rendszer a helyiségeket klímás beltéri egységekkel fűti, ezért meglévő radiátoros vagy padlófűtéses hálózat közvetlen kiszolgálására nem alkalmas. Ezekhez levegő-víz hőszivattyú jelenthet megfelelő alternatívát.