A másik kérdés a döntéseké, és ez a valódiság tengelye. „Nem az számít, hogy a szereplők ismerik-e egymást – családi vagyonrendezésnél ez természetes –, hanem az, hogy a vagyon feletti tényleges rendelkezés átszállt-e. Ha a vagyonrendelő minden érdemi döntést maga hozott meg, az már nem adóelőny-kérdés, hanem a jogviszony valódiságáé.” – jegyezte meg dr. Horváth Balázs.

Itt szerkezeti előnyben vannak az engedéllyel működő, üzletszerű vagyonkezelők: a felügyelt működés magától termeli a papírt, a határozatokat, a beszámolókat és a kedvezményezetti tájékoztatásokat. A családi vagy baráti körben, eseti jelleggel ellátott vagyonkezelésnél ez a nyom gyakran teljesen hiányzik – nem azért, mert a szándék nem volt valós, hanem mert senki nem gondolt arra, hogy ezt egyszer igazolni kell.

Negyedszer: mikor és miért került ki vagyon

Az utolsó csoport a vagyonrendelés és az első, tőkeként kifizetett vagyonkiadás közötti időt, valamint a kiadás okát vizsgálja. A vizsgálat érdemi tétje itt lesz: a régi szabályok szerint az adóhatás nem a vagyonrendelésnél, hanem a kiadásnál jelentkezett.

A kiváltó okot becsülik alá a legtöbben. Vagyonkiadást jellemzően senki nem indokol írásban, az ellenőrzésben viszont pontosan ez lesz a kérdés: mi történt akkor, ami a juttatást kiváltotta? Egy lakásvásárlás vagy egy tervezett generációváltási lépés önálló, ellenőrizhető ok – de csak akkor, ha van róla nyom. Ha az egyetlen felhozható indok az, hogy letelt az öt év, az önmagában is árulkodó.