Mielőtt mélyelemzésnek vetnénk alá az ágazatot, álljunk meg egy pillanatra. Mikor 2018-ban kijött a kormányból, egy pár évre eltűnt az első vonalból. Nyilvánvalóan újra próbálta építeni a hátországát…

Elkezdtem konkrét kérdésekkel foglalkozni.

…miért pont az agráriumban kereste azt a fókuszt, aminek a segítségével új alapokra tudta helyezni a saját karrierjét?

Nem a karrierépítés motivált, sokkal inkább az, hogy miközben mások versenyhátránynak tekintették, ha valaki elmegy dolgozni a saját választókerületébe, politikusként vidéken vállal munkát– voltak, akik egyenesen politikai száműzetésnek gondolták a mezőhegyesi, vagy választókerületi tevékenységemet – ezt én nem hátránynak, hanem egy óriási lehetőségnek tekintettem. Egészen az elmúlt évekig nem voltam birtokában sem vállalatirányítási, sem közvetlen gazdasági tapasztalatoknak; ezekre itt, Mezőhegyesen, a tízezer hektáros mintagazdaságban tettem szert. Itt nem a politikai blabla, a mellébeszélés számít, hanem az effektív gazdasági teljesítmény. Olyan politikussá akarok válni, aki meg is tudja valósítani azt, amiről beszél.

Mert ön szerint általában a magyar politikusokra ez nem jellemző, akár jobb- akár baloldaliról van szó?

A magyar politikában kevés olyan ember van, aki nem csak beszélni tud valamiről, hanem megcsinálni is.

A most a parlamentben ülő politikusok tehát megbuknának az élet nagy vizsgáján, ha valós kihívásokkal kellene szembesülniük például a gazdasági életben?

Tény, hogy sokaknak nincsen ezzel kapcsolatban tapasztalatuk. Az ország Budapest-központúvá vált, a politika is. „Budapestország” vagyunk Trianon óta. Meg kell nézni, hogy a kormányzatban, vagy az országos pártok elnökségében mennyi vidéki ember van, akinek meghatározó a szava egy-egy területen.

Ezt egy félrement szelekciónak látja?

Vagy tudatos kimetszése azoknak, akik vidékről jöttek. Ha azt nézzük, hogy az országos politikában szerepet vállalók közül hányan hajtják le a fejüket alvásra esténként vidéken, akkor alig találni ilyen embert. S most nem a parlamenti képviselőkre gondolok, hanem az ország politikai vezetőire, ellenzéket és kormánypártot is beleértve. Nagyon kevés olyan vezető politikus van, aki a fővárostól 150-200 kilométerre éli a hétköznapjait. Ezt én problémának tartom, mert az ország nagyobbik része vidéken él, és az ottani tapasztalatok csak akkor épülhetnek be a politikába, ha a vidéken élő emberek több lehetőséghez jutnak a döntéshozatalban. Ha kimaradnak, akkor nem születnek az ő érdekeiket szolgáló döntések.

Ez lenne akkor az új politikai programjának az alapja? Az agrárium megtámogatásával felemelni a vidéket, és így felépíteni egy új politikai bázist?

A rólam szóló képpel ellentétben nem számolom ki minden lépésemet tíz-tizenöt évre előre. Nem úgy történt, hogy idejöttem Mezőhegyesre, és már akkor tudtam, hogy ebből majd kinő egy vidékfejlesztési programjavaslat vagy egy politikai irány a Fidesz számára. Az itt szerzett tapasztalatok inspiráltak. Az ország egyik legelmaradottabb térségében vagyunk, Dél-Békésben. Kaptam egy mikrólehetőséget, amiből megpróbálok makrópolitikát csinálni.

Eközben azért történt egy s más, például 2019-ben – akárhogy kerülgetjük a témát – a Fidesz mégiscsak elvesztette az önkormányzati választást. Súlyos presztízsveszteségeket szenvedett, lásd Budapest. Törvényszerű, hogy a vidéken dolgozó politikustársaim egy különleges helyzetbe kerültek, hiszen míg a nagyvárosokban ellenzéki kormányzás van, vidéken alapvetően megmaradt a fideszes többség. Ebben a helyzetben kell boldogulni. A Fidesznek vissza kell tudnia találni a vidékhez, azokhoz a százezrekhez, akik úgy érzik, a fejlesztéspolitika több köréből is kimaradtak az elmúlt évtizedekben.

2022-re előre tekintve, a Fidesz végleg elvesztette azokat a városokat, amelyeket 2019-ben elvesztett?

Az biztos, hogy nagyon sokat kell azon dolgozni, hogy visszanyerjük ezeknek a választópolgároknak a bizalmát.

S azon gondolkodtak már, hogy miért vesztették el?

Nem hiszek abban az általánosító magyarázatban, hogy az ellenzék sikeresen változtatta volna kormányellenes népszavazássá az önkormányzati választást, mert épp a vidéki adatok ennek ellentmondanak. Azt hiszem, inkább településenként, „darabra” érdemes vizsgálni az okokat, amit nyilván meg is teszünk, de mindezzel persze nem akarom tagadni a tagadhatatlant: a Fidesz nem szerepelt jól a 2019-es önkormányzati választáson, a fideszes szavazók közül sokan inkább otthon maradtak.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a történtek ellenére ne mondjunk le a fővárosi és a nagyvárosi emberek támogatásáról, hiszen a Fidesznek van egy nagyon erős városi, polgári arca és – ez talán még fontosabb – tartalmas programja, érdemi ajánlata a nagyvárosok polgárai számára.

Most azonban az a legsürgetőbb feladat, hogy vidéken teremtsünk olyan feltételeket, amellyel osztrák vagy német minőségű életet lehet elérni. Ebbe a nagy képbe illeszkedik az a kormánydöntés, amely az eddigieknél jóval több pénzt csoportosít át vidékfejlesztési programokra a következő hat-hét évben.

Oda lehet látni a vidék felzárkóztatása mögé azt a politikai szándékot, hogy erősebben kösse magához a Fidesz a vidéken élő szavazókat?

A Fidesz nem napokban vagy hetekben, hanem évtizedekben gondolkodik. Mi nem a 2022-es parlamenti választás megnyeréséből vagy elvesztéséből vezetjük le a stratégiai döntéseinket, hanem hosszú távra tervezünk. Akkor sem fog összedőlni a világ, ha nem mi nyerünk. A miénk egy hosszútávfutó csapat. Ha netán megvonják tőlünk a bizalmat a választók 2022-ben, a munkát akkor is folytatjuk, hiszen világos jövőképünk és erős, összetartó közösségünk van. Ellenzékből is lehet építeni, mégha az elmúlt évtized ezt nem is bizonyította Magyarországon.

Visszatérve a feladatokhoz, azt gondolom, hogy mi elvégeztük a munkát a nagyvárosokban. Ha ránézünk az ország térképére, azt látom, hogy ezek a települések közelebb kerültek az elmúlt tíz évben Ausztria, illetve Nyugat-Európa nagyvárosainak életminőségéhez. Természetesen nem mondom azt, hogy már ott vagyunk, de a nagyvárosokban már az utolsó szakaszához érkezett a felzárkózás, míg a kisebb településeken gyakran még el sem kezdődött.

Mit értünk felzárkózás alatt?

Az infrastrukturális fejlődést, a jövedelmi viszonyok alakulását, a hozzáférést a kulturális javakhoz. Odáig sikerült eljutnunk, hogy a magyar nagyvárosok – az EU pályázati pénzekre vonatkozó szabályozása miatt – már kimaradnak a felzárkóztatandó európai régiókból. Messze jobb életfeltételeket, életminőséget tudnak már biztosítani, mint a vidéki kistelepülések.

A kormány dolga most az, hogy a mögöttünk hagyott tíz év után, amely Budapestről és - a Modern Városok Programnak köszönhetően – a nagyvárosokról szólt elsősorban, a következő tíz évben a fejlesztéspolitika fókuszát vidékre helyezze át.

Ebben nem mellékes szempont, hogy növekedési tartalék az ország keleti, elmaradottabb térségeiben van. Akkor tudunk Közép-Európa legerősebb országává válni, ha a hétköznapi élet minőségét mi tudjuk a legmagasabb szinten biztosítani. Kikerülhetetlen a helyben maradás feltételeinek megteremtése. Hogy megértsük, honnan indulunk: a 3200 magyarországi településből körülbelül hatszáz olyan van, amely még a mi életünkben könnyen lehet, hogy kiürül, elnéptelenedik. Óriási tehát a kontraszt a városok és a falvak kilátásai között.

Minket az különbözet meg más politikai erőktől, hogy országban, stratégiában, hosszú távban gondolkodunk. Az ellenzéknek egy mondata nincs az agráriumról, vidékfejlesztésről, nekik egy programpontjuk van: ne Orbán Viktor, helyben pedig ne Lázár János legyen! De hogy egyébként ezeken a településeken mit kell tenni, hogyan lehet jobbá tenni az életet, arról semmit nem tudnak mondani és – amint a mellékelt ábra sok helyütt mutatja –  nem tudnak érte tenni sem.

De a Fideszen belül is kell egy doktrínaváltás. Világossá kell tenni, hogy 2022 után, ha kormányon maradunk, törlesztjük végre a magyar politikának a vidékkel, vidéki emberekkel szemben immár 30 éve halmozódó adósságát.

A következő agrárminisztert Lázár Jánosnak fogják hívni?

Nem hiszem, hogy ez felmerül.

Bármelyik minisztert Lázár Jánosnak fogják hívni?

Nincs ilyen ambícióm.

Lehet a helyben maradás politikáját pusztán az agráriumra alapozni? Mint említettem, az ágazat súlya nem jelentős, még a foglalkoztatás szintjén sem. Magyarul kevés ember él ma már meg a mezőgazdaságból.

Szélesebb értelemben érdemes beszélnünk az agráriumról, tehát nemcsak az alapanyag-termelésről van szó, hanem az élelmiszergazdaságról is. A magyar falu élete nem elválasztható attól, hogy milyen állapotban van ez az ágazat, a föld művelésétől kezdve a feldolgozott élelmiszerig.

De nézzük az ország egésze szempontjából! Ahhoz, hogy a következő tíz évnek is nyertesek legyünk, a járműipar már kevés. A németek közreműködésével időközben kiépült egy másik erős láb, ez a hadiipar, ami szerintem jól van így. A kérdés az, hogy tudunk-e egy harmadik erős támaszt adni a gazdaságnak, és mi legyen az? A Covid-járvány arra figyelmeztetett, hogy az önellátás képessége fel fog értékelődni a világban. Igaz ez a járványkezelésre, a vakcinákra is, de legalább ennyire igaz az élelmiszer-ellátásra. Az ország mezőgazdasága 20 millió embert tudna ellátni egészséges élelmiszerrel, a Magyarországon elfogyasztott élelmiszernek mégis mintegy 50 százalékát külföldön állítják elő. Ekkora importhányada van tehát ennek a piacnak, miközben alapanyag-exportőrök vagyunk. Olcsó alapanyagot viszünk ki és drága kész élelmiszert hozunk be, a haszon nagyobbik része pedig külföldön marad. Ezen mindenképpen változtatnunk kell. A szemünk előtt van a jó példa: a lengyelek tíz éven belül Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari hatalmává válnak. Szóval ez nem egy lehetetlen küldetés.

Én azt vallom, hogy nyolcvan százalékban magyar élelmiszernek kell lennie a boltok polcain, és annak a 80 százalékát magyar tulajdonban lévő cégeknek kell előállítaniuk. Az nem javítja a magyar önrendelkezés lehetőségét, ha a Coca-Colát magyar élelmiszer-előállítónak számoljuk el a statisztikában, csak azért, mert itt van gyártótelepe. Ez önbecsapás. Ha azt akarjuk, hogy a magyar emberek munkájából legnagyobb mértékben a magyar embereknek legyen haszna, akkor meg kell teremteni a valódi nemzeti élelmiszeripart, mert ezt a rendszerváltást követően elmulasztottuk megtenni.

Ha jól értem, akkor a vidékfejlesztési stratégia nem az alapanyag-előállítás fejlesztését célozza elsődlegesen, hanem a következő szint, az élelmiszergazdasági háttér megerősítését.

Mezőgazdasági alapanyag-termelésben nem vagyunk rosszak, viszonylag alacsony költséggel jó minőségű alapanyagot tudunk előállítani. Ebből 3 milliárd eurós exporttöbbletünk van, ami jó alap. Ami problémát jelent, hogy hiányzik a megfelelő élelmiszer-feldolgozási kapacitás Magyarországon. A feldolgozott-élelmiszerek ipara 25 százalékkal esett vissza 2010 előtt, s bár azóta volt egy korrekció, nagyon mélyről jövünk fel. Kevés olyan terméklánc van, ahol megtermeljük az alapanyagot, és a végén polcra tesszük a készterméket. A baromfi ilyen, de szükség volna arra, hogy 5-6 másik ágazat esetében is nemzeti szinten fejlesszük a feldolgozóképességünket. Ezekkel a beruházásokkal egy komplett, nemzeti tulajdonban lévő iparág épülhetne föl. Ehhez a tejfeldolgozásban, további húskészítmények (például a sertés) piacán, a zöldség-gyümölcsfeldolgozásban, a konzerviparban látom a fejlesztések lehetőségét és szükségét.

Ehhez persze az is kell, hogy ne csak mennyiségben, de árban is versenyképesek legyenek a hazai gyártók.

Az árazásban a versenyképességet a technológiai fejlesztés, a digitalizáció fogja megteremteni. Erre ad lehetőséget az új vidékfejlesztési program élelmiszeripari lába.

Az a politikai kompromisszum született a kormányzaton belül, hogy erre a célra soha nem látott, 5000 milliárdos keretet biztosítunk (ez a közös agrárpolitika kettes pillére), élelmiszeripari fókusszal. Célunk az, hogy a feldolgozó vállalatok többségében nemzeti tulajdonban legyenek. Ez nem azt jelenti, hogy nem jelenhet meg külföldi befektető ezen a piacon, de csak közös vállalkozásban, többségi magyar tulajdon mellett.

Ez szükségszerűen felveti a magyar kiskereskedelem kérdését is.

Úgy van, tőlük nagyban függ a magyar élelmiszeripar jövedelmezősége. A mezőgazdaság ugyanis ott a legprofitábilisabb, ahol az alapanyagelőállítás, az élelmiszerfeldolgozás és az élelmiszer-kereskedelem is nemzeti tulajdonban van. És igaz ez a termőföldre is. Nekünk az a hitvallásunk, hogy a magyar termőföldnek magyar tulajdonban kell maradnia, és ez így is marad, az uniós bíróság előtt folyó - a vállalkozások és tőke szabad áramlását érintő - politikai pertől függetlenül.

Hogyan tudja garantálni az új vidékfejlesztési program, hogy ne csak és kizárólag NER-közeli üzletemberek jussanak forráshoz?

Mára eltűntek a mezőgazdaságban az érdekcsoportok közti különbségek. A szektor annyit veszített a jelentőségéből, politikai fontosságából, hogy ma a kicsik és a nagyok egymásra vannak utalva az érdekeit érvényesítésében. Azt tudom mondani a jövőre nézve, hogy mindenki nyerni fog, aki agrárvállalkozásként pályázik. Ez a forrástömeg ugyanis lehetővé teszi, hogy mindenki forráshoz jusson.

Nem titok, előkészítés alatt áll egy olyan kormányzati döntés, amellyel a folyamatban lévő, különböző élelmiszeripari, állattenyésztési pályázatokon indulók - ha megfelelnek a formai követelményeknek -  nyerni fognak. A kormány a következő másfél évben 1500 milliárd forintot fog kiosztani fejlesztésekre: automatizálásra, digitalizációra, robotizációra. Mindenki számára megnyitjuk a kaput.

Ehhez persze a mezőgazdaságból élőknek is változniuk kell. A nagy területű növénytermesztéshez nyújtott földalapú támogatás elkényelmesítette a gazdatársadalmat: a 2007 és 2020 között kifizetett agrártámogatások 80 százaléka jövedelemerősítő volt, és csak 20 százalék ment fejlesztésre. Nekem az a véleményem, hogy szabályozási eszközökkel kell biztatni, sőt ösztönözni a szektort a fejlesztésre. A modernizáció nélkülözhetetlen, különben végleg leszakadunk.