A kormány jó indulatán múlik a nyugdíjkompenzáció kompenzációja

Fontos adat látott szerdán napvilágot, mely meghatározza, milyen mértékű nyugdíj-kiegészítésre számíthat a társadalom legidősebb rétege. A helyzet azonban most a szokottnál is bonyolultabb az inflációs alapfolyamatok miatt.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint augusztusban enyhén, de újra drágultak a mindennapok, legyen szó országos átlagról vagy a nyugdíjasok fogyasztási kosara alapján számolt indexről. A legidősebb társadalom számára ez utóbbi is különös jelentőséggel bír, ha annak mértéke nagyobb az általános indexnél. Ilyen esetben a törvényi szabályozás alapján ugyanis az első nyolc hónapra vett nyugdíjas infláció határozza meg azt, hogy mennyi kiegészítésre lesznek jogosultak a nyugdíjasok - írja laptársunk, az mfor.hu.

A KSH szerint a nyugdíjas infláció mértéke augusztusban 4,4 százalék volt, a nyolchavi átlag ezzel együtt 3,9 százalék, az általános infláció mértéke nyolchavi átlagban 4,3 százalék, vagyis a kompenzáció szempontjából ez utóbbi a mérvadó jelenleg. A nyugdíjakat pedig 3 százalékkal emelte a kormány januárban. Vagyis 1,3 százalékos kiegészítő emelésre lenne szükség novemberben.

A helyzet azonban idén bonyolultabb a szokásoknál. Ősszel ugyanis újabb árrobbanásra számítanak az elemzők, sőt, már a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa is erre figyelmeztetett. Mint augusztusi kamatdöntésük után jelezték: "a fogyasztóiár-index ősszel bázishatások következtében átmenetileg újra emelkedik, így az áremelkedés üteme év végéig a jegybanki toleranciasáv (szerk.: 3 százalék plusz/mínusz 1 százalék) felett alakul."

Várakozásaik szerint novemberben akár az idei csúcsnak számító 5,3 százaléknál is magasabb lehet idén az áremelkedés üteme. Más elemzők szerint pedig az év hátralévő részében már nem látunk 5 százaléknál kisebb mutatót.

Vagyis pont akkor dől el a kiegészítés mértéke, amikor egy újabb árrobbanás előtt járunk, melynek hatására jócskán megemelkedhet az infláció éves mértéke is.

Ez pedig egészen abszurd helyzetet szül, hiszen amennyiben a kormány ragaszkodik a jogszabályokban rögzítettekhez, nem fogja tudni teljesíteni törvényben rögzített célját a nyugdíjak értékének megőrzését illetően. Ehhez ugyanis a nyugdíjnövekedés mértékének legalább akkorának kell lennie, mint az infláció. Jelen állás szerint viszont

a nyugdíjak 4,3 százalékkal emelkednek idén a kompenzációval együtt, a tényleges éves infláció pedig akár a 4,5 százalék fölé is kúszhat.
Hogy mi lesz ezzel a különbözettel, az gyakorlatilag a kormány jóindulatán múlik. Hogy milyen döntési alternatívák közül választhat a kabinet, arról az mfor cikkében olvashat tovább.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo