A kkv-k uralják a lízingpiacot

2023 harmadik negyedévében is folytatódott a hazai piac bővülése a Magyar Lízingszövetség legfrissebb jelentése szerint, bár ennek motorját elsősorban a növekedő árak jelentették. Ennek köszönhetően a kihelyezések nagysága idén elérte már a 634,6 milliárd forintot, ami összességében 6,4 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A teljes portfólió értéke ezzel párhuzamosan 8,9 százalékkal 2 078 milliárd forintra nőtt, miközben a szerződések száma 1,7 százalékkal maradt el a 2022-ben mért eredményekhez hasonlítva.

Milyen trendek jellemezték az idei évet?

Az egyes eszközkategóriákat tekintve továbbra is a legnagyobb hányadot a személygépkocsi-kisteher-motorkerékpár triumvirátus teszi ki, amely 19,5 százalékos növekedéssel, 323,5 milliárd forint kihelyezéssel a teljes szektor 50,9 százalékát képviseli. Kedvező trendnek tekinthető, hogy a darabszám annak ellenére sem változott, hogy a forgalomba helyezések száma összesen 1,5 százalékkal zsugorodott. Ez annak köszönhető, hogy bár 3,2 százalékkal kevesebb személygépkocsit regisztráltak, ezzel párhuzamosan a kishaszonjármű kategóriában 9,1 százalékos növekedést figyelhettünk meg.

A flottakezelők szintén a tavalyihoz hasonló eredményt mutathattak fel darabszámokat tekintve, összesen 8243 regisztrált járművel, míg a finanszírozott összeg 16 százalékkal lett magasabb az előző év azonos időszakához képest.



Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a Lízingszövetség adatai nem fedik le a teljes hazai piacot, mivel még nem minden meghatározó szereplő szolgáltat adatokat a felméréshez. Nem jelent meglepetést, hogy az idén is a nagyhaszonjárművek képviselik második legnagyobb eszközkategóriát, amely kirobbanó, 27 százalékos növekedést ért el 2022 óta és 141,2 milliárd forint finanszírozott összeggel a lízingpiac 22 százalékát teszi ki. A szegmens bővülését a magasabb árak mellett a forgalomba helyezések emelkedése is táplálta, ami 15,5 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti eredményeket. A szerződések száma ugyan kevésbé dinamikusan nőtt, de így is 12 százalékkal több köttetett, mint az előző évben.

Stratégiai szempontból kulcsszerepet tölt be a hazai lízingpiac 14,6 százalékát képviselő, mezőgazdasági termelőeszköz szegmens is, amely 92,8 milliárd forint értékű új üzletet hozott idén eddig a lízingcégeknek. Más kategóriákhoz képest az új kihelyezések összegének növekedése jóval szerényebb lett, mindössze 3,6 százalék. Ráadásul a negyedéves trendeket vizsgálva, a harmadik negyedévben a finanszírozott összeg 37 százalékos zsugorodása figyelhető meg az előző év eredményeivel összevetve. A szerződött darabszámok tekintetében szintén 21 százalékos csökkenést tapasztalhatunk.
A piac 9 százalékát képviselő, egyéb gépek esetén duplájára nőtt az átlagos üzletméret, ami néhány jelentős, egyedi ügyletre utal 2023 harmadik negyedévében. A szegmensben mért, 57,3 milliárd forint értékű, új kihelyezések 23,3 százalékos bővülést jelentenek az előző évvel összehasonlítva, de ha az egyedi ügyletek torzító hatását kiküszöbölve, az első két negyedév átlagos üzletméretével számoljuk a harmadik negyedéves finanszírozott összeget, akkor valójában 11 százalékos visszaeséssel kell szembesülnünk.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo