A héten két céláremelés is érkezett az OTP-re

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 65 290,31 ponton zárt pénteken, 1197,75 ponttal, 1,87 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 70,77 milliárd forint volt az előző heti 65,71 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalója szerint csütörtökön új történelmi rekordra - 65 320,88 pontra - emelkedett a BUX-index, miután az uniós csúcson Magyarország célkitűzéseinek megfelelő megállapodás született Ukrajna támogatásáról. A pénteken bekövetkezett profitrealizálás miatt végül 0,05 százalékos napi csökkenés mellett, 65 290,31 ponton zárta a hetet a részvényindex. 

BÉT - Emelkedő forgalomban nőtt a BUX (Fotó: Depositphotos)
BÉT - Emelkedő forgalomban nőtt a BUX (Fotó: Depositphotos)

A hét eseményei közül kiemelték, hogy a monetáris tanács keddi ülésén 10,75 százalékról 10 százalékra csökkentette az alapkamatot, miközben az előrejelzések 100 bázispontos csökkentésről szóltak. Az ülést követő háttérbeszélgetésen Virág Barnabás, az MNB alelnöke elmondta: a makrogazdasági fundamentumok lehetővé tették volna a nagyobb mértékű csökkentést, azonban a hazai kockázati környezet alakulása miatt a változatlan ütemű kamatcsökkentés mellett foglaltak állást.

Az Equilor összefoglalójában arra is kitért, hogy a héten két céláremelés is érkezett az OTP-re. Hétfőn a Citi 16 450 forintról 19 350 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, a Morgan Stanley pedig 18 800 forintról 19 ezerre emelte azt. Ugyanakkor a korábbi felülsúlyozás ajánlás piaci súlyozásra romlott, mivel a bankpapír árfolyama az elmúlt hónapokban sokat emelkedett.

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,59 százalékkal a Richter árfolyama emelkedett, a papír 9665 forinton zárt pénteken, 11,46 milliárd forintos heti forgalom mellett.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo