A háború miatt berántották a féket az ingatlanfejlesztők

A COVID-19 nagyobb hullámainak lecsengését követően 2022. év elején a közép-európai ingatlanpiac a fellendülés jeleit mutatta, azonban az orosz-ukrán konfliktus jelentősen megváltoztatta az ingatlanpiaci hangulatot is a régiónkban – derül ki a Deloitte közép-európai ingatlanpiaci hangulatfelméréséből. A kutatásban részt vevő ingatlanpiaci szereplők körében az előző évekhez képest csökkent a piaci optimizmus.

A Deloitte első körben 2022. januárban mérte fel a közép-európai ingatlanpiac hangulatát. „Ekkor a válaszadók többsége még arra számított, hogy a COVID-19 járvánnyal terhelt két turbulens év után stabilizálódhat az ingatlanpiac. Február végére ugyanakkor mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy az év eleji felmérésünkben azonosított trend gyorsan érvényét vesztette. Emiatt áprilisban újabb kutatást indítottunk, amellyel azt szerettük volna felmérni, hogy a háború miként hatott a régiós ingatlanpiaci hangulatra. Amint az a frissített felmérésünkben szerepel, a válaszadók többségének a kilátásokat illetően a hangulata megváltozott. Most a válaszadók többsége már úgy véli, hogy a jelenleg is zajló fegyveres konfliktus Közép-Európa gazdaságára, így az ingatlanpiacára közép- és hosszabb távon is negatív hatással lesz.” – foglalta össze Kohári Gábor, a Deloitte ingatlan-tanácsadási részlegének vezető menedzsere.

Csökken a piaci optimizmus

A Deloitte felmérése alapján az ingatlanfejlesztők többnyire arra számítanak, hogy fejlesztéseik jövedelmezősége 2022-ben elmarad az éve elején tervezettől. A következő hónapokban a legnagyobb kihívásnak a magas építési költségeket tekintik, ami jelentős váltást jelent a korábbiakhoz képest, amikor a projektek értékesítése, a projekt-finanszírozás és a fejlesztési földterület biztosítása jelentette számukra a legnagyobb kihívást.

Kohári Gábor, a Deloitte ingatlan-tanácsadási részlegének vezető menedzsere (Fotó: Deloitte)

Ezzel párhuzamosan a befektetők a 2022-es lehetőségeket és befektetéseik megtérülési kilátásait negatívabban ítélik meg, és 30 százalékuk a folyamatban lévő vagy előkészítés alatt lévő befektetési tevékenységük befagyasztását tervezi. Ez erős kontrasztot mutat az idén januári megítélésükhöz képest, amikor a többségük még úgy vélte, hogy az ingatlanbefektetéseik hozama változatlan maradhat vagy javulhat 2022 folyamán.

A tanácsadók hangulata nagyrészt megegyezik a befektetőkével. A tanácsadók kevésbé optimisták ügyfeleik befektetéseik eredményességét illetően, mint a COVID-19 világjárvány kezdete óta bármikor: alig minden hetedik válaszadó számít az ingatlanpiaci hozamok javulására.

„A pozitív hangulat tavasszal jelentősen átalakult. Ennek eredményeként a közép-európai ingatlanpiac helyzetére a „bizonytalan” most a legjellemzőbb kifejezés. Bízunk abban, hogy az ingatlanpiaci hangulat az előttünk álló időszakban ismét javul.” – összegezte Kohári Gábor.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo