Az ELTE Meteorológiai Tanszékének elemzése szerint 73 százalékos valószínűséggel az ember okozta üvegházhatású gázkibocsátás felelős a hóvastagság drámai csökkenéséért. Míg a múlt század közepén Magyarország hegyeiben novembertől januárig fokozatosan növekedve átlagosan 12‑14 cm‑es hóvastagság alakult ki, napjainkra a sokévi átlagos maximum inkább februárra tolódott, és mindössze körülbelül 4 cm-t ér el.
Hóvastagság Magyarországon 2026. január 8-án
Forrás: Hungaromet
A hótakaró hiányában nem csak a talaj átfagyása erősödik fel, illetve tavaszra alacsonyabb kezdeti talajnedvesség áll rendelkezésre, hanem jelentős hatással van a mikroorganizmusokra is. A talajélet hótakaróval védett környezetben viszonylag stabil hő- és nedvességviszonyok között működik. Emellett a hó megóvja a fiatal őszi vetéseket (búza, árpa, repce) a szél okozta kiszáradástól és a fagyrepedésektől. Hiányában gyakoribb a levél- és gyökérszövetek károsodása, ami növeli a hozamkockázatot. A hótakaró hiánya továbbá fokozza a talaj fagyás-olvadás ciklusainak gyakoriságát is, ami megzavarhatja a talaj nitrogéndinamikáját, beleértve a N2O termelését. Kutatások szerint a hó nélküli területeken közel kétszer annyi dinitrogén-oxid szabadul fel, mint a természetes hótakaróval fedett parcellákon. A talajban gyakoribbá váló fagyás–olvadás ciklusok a frissen kikelt növényeket roncsolják, megbonthatják a talaj szerkezetét és növelhetik a szervetlen nitrogén mennyiségét. Ez azért fontos, mert az N₂O az egyik legerősebb klímagáz, így a hóhiány nemcsak a talaj és a növények számára jelent problémát, hanem a globális felmelegedést is gyorsítja. A mezőgazdasági talajok felelősek az emberi tevékenységből származó N₂O kibocsátás nagy részéért – körülbelül 60 százalékáért.
