A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre

A túlárazás elleni fellépés és a felelős gazdálkodás teljes egészében ellensúlyozza a kormány új intézkedéseinek hiánynövelő hatását, így az idei módosított hiánycél a GDP 7,5 százaléka marad – közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Közölte: szakítottak az előző kormány túlárazásra épülő, pazarló gyakorlatával, és felelős költségvetési politikát folytatnak. A megállapodások aprólékos felülvizsgálatával és a felelős gazdálkodással csak idén több mint 700 milliárd forinttal, a GDP 0,7 százalékával csökkentik a hiányt – írta.

Kármán András rámutatott, hogy – mintha aszály, árvíz vagy jégverés soha nem fordulhatna elő – az előző kormány egyetlen forint tartalékot sem tervezett 2026-ra. Ezért a szélsőséges időjárási körülmények kezelésére a Tisza-kormány létrehozott egy 500 milliárd forintos Havária Alapot, ami a GDP 0,5 százalékának felel meg, bár elköltésére még nem volt szükség.

Az új intézkedések és az adóbevétel-elmaradás (+0,2 százalék), valamint a Havária Alap (+0,5 százalék) hiánynövelő hatását teljes egészében ellensúlyozza a túlárazás elleni fellépés és a felelős gazdálkodás (-0,7 százalék). Így a 2026. évi módosított hiánycél a GDP 7,5 százaléka marad – összegzett posztjában a tárcavezető, kiemelve, hogy „így működik a tudatos és felelősségteljes gazdaságpolitika”. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo