A felfordulás elmaradt, de a fordulat éve van a lakáspiac mögött

Az OTP friss Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint ugyan az egyes piaci szegmensek igen eltérően reagáltak a változásokra, de megmaradtak azok az alapok, amelyeken egy rövid recessziót követően akár már jövőre megindulhat az általános kereslet visszaépülése.

A fajlagos négyzetméterárakat mutató rangsorban – bár volt néhány helycsere – 2022 nem hozott nagy változásokat. A legnagyobb elmozdulás a – négy helyet rontó – XVII. kerületé volt, amely most így a 20. ebben a rangsorban. A lista élén továbbra is az V. kerület áll közel 1,3 milliós átlagos négyzetméterárral, mögötte a dobogón helyet cserélt az I. és a II. kerület, mindkettő túllépte már az 1,1 milliós szintet. A sort a – tavaly egy helyet visszacsúszó – XXIII. kerület zárja, mintegy fele akkora, 550 ezres négyzetméterárral. Utóbbi szereplése azért is érdekes, mert 2020-ban és 2021-ben is Soroksár drágult a legdinamikusabban a fővárosi kerületek közül. S noha tavaly határozottan megtorpant a felzárkózása, az elmúlt két évben összességében még így is több mint harmadukkal nőttek itt a négyzetméterárak.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérképének friss elemzése kiemeli, hogy az eddig ismert adatok szerint erre az évre is marad a tavaly felvett piaci irány: visszaeső keresletre és stagnáló / kis mértékben csökkenő árakra lehet számítani. Ám Valkó Dávid értékelése szerint a recesszió vélhetően nem lesz se mély, se tartós. A gyors bérinfláció és a még az esetlegesen csak stagnáló lakásárak mellett is gyorsan megszűnhet a lakások elméletben számított túlértékeltsége, így a kereslet akár már 2024 vége felé újra erősödhet.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo