A cukor ára csökkent az év végén, de még így is drágább, mint egy éve

Az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatója csökkenéssel fejezte be az évet, köszönhetően főleg a cukornak – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.

A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – ezzel 1,5 százalékkal zárt alacsonyabban novemberhez képest és 10,1 százalékkal az egy évvel korábbi értékéhez képest.

Kínai termelő a teraszos rizsföldön (Fotó: UN/Kun Zhang)
Kínai termelő a teraszos rizsföldön (Fotó: UN/Kun Zhang)

2023-at vizsgálva 13,7 százalékkal alacsonyabb éves átlagértéket mértek a szakértők – egyedül a cukor nemzetközi piaci ára drágult.

A gabonafélék árindexe 1,5 százalékkal nőtt november óta, miután a búza, kukorica, rizs és árpa jegyzése mind nőtt, részben logisztikai fennakadások miatt, melyek a főbb exportőr országokból érkező szállítmányokat akadályozták. Az év során 15,4 százalékkal zuhant az index a 2022-es átlaghoz képest, tükrözve a globális piacok megfelelő ellátottságát. Ezzel szemben a gabonákon belül a rizsfélék alindexe 21 százalékos ugrást produkált főként az El Niño jelenség hatása körüli aggodalmak, továbbá az indiai kiviteli korlátozások miatt.

A FAO növényi olajokra vonatkozó árindexe eközben 1,4 százalékkal zsugorodott decemberre a pálma-, szója-, repce- és napraforgóolaj iránti nyomott kereslet okán. A szója esetében érvényesült a biodízel szektor lassuló kereslete és a kedvező időjárás Brazília főbb termőterületein. Az év egészét tekintve az index 32,7 százalékkal múlta alul a 2022-es átlagát.

A cukor árindexe 16,6 százalékos novemberi csökkenésével kilenchavi mélypontjára ért, ám még így is 14,9 százalékkal szárnyalja túl a 2022. decemberi értékét. A cukor nemzetközi piaci jegyzésének bezuhanása a brazil termelés felgyorsult ütemével hozható összefüggésbe, illetve a cukornád felhasználásának csökkenésével az indiai bioetanol termelésben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo