A csalóknak már nem a bankkártyák a kedvencei, az online bankokban elkövetett sikeres visszaélések száma rekordot döntött

Láthatóan hatnak az átutalási limitek, hiszen csökken a sikeres pénzforgalmi visszaélések által okozott károk értéke Magyarországon. Ám a jegybanki statisztikák¬ szerint a sikeres visszaélések száma még mindig nagyon magas az elektronikus pénzforgalomban, tehát változatlanul kiemelten fontos, hogy az ügyfelek különös gonddal vigyázzanak a számláikhoz, kártyáikhoz tartozó egyedi azonosító adataikra, mert így előzhető meg a legtöbb online csalási kísérlet.  

Mind az elektronikus pénzforgalomban regisztrált visszaélések száma, mind az általuk okozott kár értéke csökkent az első negyedévben a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A sikeres, kártyás fizetésekhez és átutalásos forgalomhoz kapcsolódó visszaélések összesített száma 9,5 százalékkal, 55,7 ezerre csökkent éves összevetésben, a kimutatott kár értéke pedig 47,4 százalékkal, 8,5 milliárd forintra esett vissza 2024 első három hónapjához képest.

A CIB Bank szakértői ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy az adatokat részletesebben vizsgálva már nem minden szempontból biztató a kép. A nem bankkártyás elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélési kísérletek száma új rekordot döntött 2025 első negyedévében, és meghaladta a 6 ezret, miközben egy évvel korábban még kicsivel több mint 4600 esetet regisztrált az MNB. Feltétlenül biztató ugyanakkor, hogy a sikeres visszaélések által okozott kár értéke kevesebb mint a felére, 5,8 milliárd forintra esett éves alapon ezen a területen, ami egyértelműen az átutalási limitek bevezetésével magyarázható. A bankkártyás visszaéléseknél a darabszám 12,8 százalékkal csökkent éves összevetésben – 49,6 ezerre –, miközben az okozott kár értéke gyakorlatilag stagnált, 1,2 százalékos csökkenés után 2,68 milliárd forintot ért el.

 

„A jegybank adataiból egyértelműen látszik, hogy az átutalási limiteknél bevezetett korlátozások nyomán sikerült látványosan leszorítani a nem kártyás forgalomban a csalásokkal okozott kár értékét. Sikeres visszaélésekből viszont ezen az oldalon még mindig egyre többet regisztrálnak Magyarországon, ráadásul havi szinten is változatlanul milliárdos károkat okoznak a csalók” – hívta fel a figyelmet az adatok kapcsán Bártfai Gábor, a CIB Bank Információbiztonsági vezetője.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo