A budapesti kamara, az IVSZ után a VOSZ is a tüntetők mellé állt

Elsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a KATA módosításáról szóló törvényjavaslatot a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége), amely további egyeztetéseket javasol az érintettekkel. Akár az adónem kivezetésének eltolása, akár a magasabb adóteher is beleférhet, ha az végső soron nem veszélyezteti több százezer kisvállalkozó megélhetését. A jelenlegi javaslat ennek nem felel meg, ezért további tárgyalások kellenek – hangsúlyozza a VOSZ.

A VOSZ elsietettnek tartja a KATA módosításáról szóló törvényjavaslatot, amellyel tisztességes kisvállalkozók tömegei kerülnek méltatlan helyzetbe. Ennek orvoslására további tárgyalásokat javasol az érintett felekkel az adónem kérdésében. Ez magába foglalja az esetleges kivezetés dátumának kitolását és az érintett kisvállalkozói kör további jogszerű és mérsékelt adózási lehetőségének megteremtését, beleértve az adóteher növekedését is. A jelenlegi, elhamarkodott törvényjavaslat napirenden lévő módosítása jogos felháborodást vált ki több százezer vállalkozóban.

Elsietett, de legalább rossz a kormány terve (Fotó: Privátbankár.hu/Mfor.hu/Izsó Márton Artúr)

A KATA az elmúlt években rendkívül sikeres adónemmé nőtte ki magát, jól szolgálva a KKV-szektor adózási feltételeinek javítását. Emellett kiemelkedő pozitívuma volt, hogy nagymértékben hozzájárult a szürke- és feketegazdaság visszaszorulásához. A KATA lényegét jelentő alacsony adminisztrációs terhet és a KKV-szektor szereplőit adózásra ösztönző, méltányos adómértékét ezért mindenképp fenn kell tartani. Az adónem módosítását úgy szabadna csak végrehajtani, hogy annak során figyelembe veszik a többszázezres nagyságrendben a vonatkozó jogszabályoknak mindenben megfelelően működő kisvállalkozások érdekeit is.

A VOSZ elismeri: kisebb számban valóban jelen vannak a magyar gazdaságban olyan piaci szereplők is, amelyek nem az eredeti törvényalkotói szándéknak megfelelően használják ezt az adófajtát. Ugyanakkor ennek a szűk körnek a gyakorlata más módon is kezelhető lenne, a célravezető megoldás nem eredményezheti a KATA adminisztrációjának növekedését és a KATA hatálya alatti közteherviselés vállalhatatlan emelkedését.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo