Kevesen élnek a lehetőséggel, pedig így csökkentheti cége adóterhét

A minimálbér 11 százalékos emelése automatikusan ugyanilyen arányban emeli majd a rehabilitációs hozzájárulás összegét is: az idei 2 617 200 forint helyett jövőre már 2 905 200 forintot kell majd fizetniük minden egyes hiányzó munkatárs után azoknak a cégeknek, amelyek a munkaerő-állományuk legalább 5 százalékát nem megváltozott munkaképességűekkel (MMK) töltik fel.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A 25 főnél több alkalmazottal rendelkező munkáltatók számára a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó legnagyobb anyagi ösztönzést hosszú évek óta a rehabilitációs hozzájárulás – pontosabban az annak fizetése alóli mentesülés – jelenti. Ennek mindenkori mértékét a jogszabály az adott év január elsején érvényben lévő minimálbér 9-szeresében határozza meg. 2021-ben még csupán 1 449 000 forint volt ennek a feltételekhez kötött cégtehernek az összege, ami öt év alatt szinte pontosan megduplázódott.

A minimálbéremelés nyomán évi 2,9 millió forint lesz jövőre a cégek rehabilitációs hozzájárulása
A minimálbéremelés nyomán évi 2,9 millió forint lesz jövőre a cégek rehabilitációs hozzájárulása
Fotó: Depositphotos

A foglalkoztatási ráta növelésének célját követve az elmúlt években számos intézkedés ösztönözte azt, hogy az egészségkárosodással élők köréből is minél nagyobb tömeg jelenjen meg a munkaerőpiacon. A rehabilitációs hozzájárulás alól történő mentesülés mellett az MMK munkavállalók foglalkoztatása SZOCHO-kedvezményt is biztosít, és 2021 óta immár felső kereseti korlát nélkül érhetők el a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátások az azokra jogosultak számára. A munkavállalók számára emellett azért is előnyös a MMK-s foglalkoztatás, mivel az számos kedvezménnyel (juttatás, pótszabadság) jár.

„Az ösztönzők ellenére a Magyarországon élő 400-500 ezer megváltozott munkaképességű dolgozónak csupán körülbelül egyharmada, mintegy 150 ezer fő dolgozik. Értelemszerűen sokan vannak közöttük, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak vagy nem akarnak munkát vállalni. Másik részük pedig nem a nyílt munkaerőpiacon, hanem állami és önkormányzati akkreditált foglalkoztatóknál dolgoznak – magyarázza Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A vállalkozások körében ugyanakkor egyértelműen van még tér a fejlődésre, hiszen ma közülük csupán egyharmadnyian vesznek részt a rehabilitációs foglalkoztatásban. Egy részük még mindig tart az ezzel járó plusz feladatokkal való szembesüléstől, más részük nem is tudja, hogyan érje el és miként illessze be a napi működésébe ezeket a munkavállalókat. Akikkel pedig sokat tudnának nyerni, mivel ők a tapasztalatok szerint egészséges társaiknál jóval lojálisabbak, egyes helyzetekben sokkal produktívabbak is.”

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo