Dübörög a személyi hitelek piaca

Tavaly novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által publikált adatokból.

Bár a tavalyi évet nézve a novemberi eredmény nem számít különösebben kiemelkedőnek, ugyanakkor év/év alapon még így is jelentős, 30 százalékot meghaladó bővülésről beszélhetünk. Ami pedig 2025 első tizenegy hónapját illeti – a novemberi eredménnyel személyihitel-piacnak sikerült meghaladnia az 1 000 milliárd forintos kihelyezést – írja közleményében a Bank360.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adatai szerint 2025 novemberében 95,7 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött személyihitel-szerződések szerződéses összege. Bár ez az eredmény a tavalyi év január-novemberi időszakán belül csupán az ötödik legjobbnak számít, ugyanakkor a 2024. novemberi 73,16 milliárd forintot még így is 30,8 százalékkal múlta felül. A tavalyi év január-novemberi időszakában egyébként havonta átlagosan 93,76 milliárd forint személyi hitel került kihelyezésre, amit a most tárgyalt novemberi eredmény 2,1 százalékkal múlt felül.

A novemberi eredmény ismeretében már biztosan kijelenthető, hogy a személyi hitelek piaca 2025-ben átlépte az 1 000 milliárd forintos kihelyezést – a tavalyi év első tizenegy hónapjában 1 031,34 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött személyi hitelek szerződéses összege. Összehasonlításképpen, 2024. január-novemberben 754,82 milliárd forint került kihelyezésre, amit a tavalyi eredmény 36,6 százalékkal múlt felül. A 2024-es év egészében pedig 818,99 milliárd forint volt a személyihitel-piac eredménye – ezt a tavalyi évnek már a január-novemberi eredménye is 25,9 százalékkal tudta meghaladni.

Magas szinten jár a piac
Magas szinten jár a piac
Fotó: Pixabay

A szerződések összege mellett azok száma is meghaladta a 2024. novemberi eredményt – a 2025. novemberi 28 716 darab szerződés 12,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 25 503-as szerződésszámot. A tavalyi év első tizenegy hónapjában összesen 324 777 darab személyihitel-szerződés köttetett, míg 2024 azonos időszakában 283 224 darab, ami így 14,6 százalékos bővülést jelent év/év alapon. A 2024-es év egészében 304 624 személyihitel-szerződés született, amit tehát a tavalyi évben már novemberben sikerült meghaladni (+6,6 százalék).

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo