A béremelés ára: kevesebben kapnak kölcsönt

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.

A bankok többsége a nettó minimálbérnek megfelelő összeg igazolásához köti a hitelfelvételt. Ez az összeg 2025-ben 193 ezer forint volt, 2026-tól pedig 214 ezer forint fölé emelkedett. A 11 százalékos minimálbér-emelés tehát a bankok feltételein is változtatni fog hamarosan, ez pedig nem minden társadalmi csoportnak kedvez: azoknak az alacsony jövedelemmel rendelkezőknek, akiknek a jövedelme a minimálbérnél kisebb mértékben emelkedik, a nyugdíjasok számottevő részének, a közfoglalkoztatottaknak, de a részmunkaidőben dolgozók is egyre nehezebb helyzetben találhatják magukat hiteligénylésnél.

Ennyi most a minimum jövedelem a bankoknál

A megemelt minimálbér, illetve garantált bérminimum összegét először februárban kapják meg a jogosultak. Ez a hiteligénylést tekintve azt jelenti, hogy a magasabb jövedelmet először februárban tudják igazolni. Mivel a bankok az igénylést megelőző 3-6 havi jövedelmet vizsgálják, értelemszerűen még a 2025-ös minimálbért is figyelembe veszik.

Az OTP Banknál jelenleg a 2025-ös nettó minimálbér, 193 ezer forint a minimum jövedelem, amit igazolni kell személyi kölcsön igényléshez, a nyugdíjas igénylőknek elegendő 160 ezer forintot igazolni. Az Erste Banknál a hagyományos személyi kölcsönhöz szintén a nettó minimálbérnek megfelelő összeget kell igazolni, ahogyan a CIB Banknál, az UniCredit Banknál és a K&H Banknál is. A Raiffeisen Banknál valamivel magasabb, kereken 200 ezer forint az alsó határ, ami azt jelenti, hogy a 2025-ös minimálbért kereső igénylő csak akkor tudja igénybe venni a hitelt, ha valamilyen, a nettó jövedelmet megemelő adókedvezményre jogosult volt.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo