180 millió eurós rekordot ért el a magyar startup piac

Legerősebb évét zárta a hazai startup ökoszisztéma, de a következő biztosan nehezebb lesz.

Az alapítók 53 százaléka állítja, hogy 2022-ben nehezebb volt forrást szereznie, mint az azt megelőző évben. A tőzsdei visszaesés valóban alaposan lelassította a startup finanszírozást globális és lokális szinteken is. A kedvezőtlen helyzet ellenére a helyi startupok továbbra is jól finanszírozottak, 72 százalékuk kapott támogatást, ami csupán 4 százalékos csökkenés a 2021-es eredményekhez képest, A helyi kockázatitőke-befektetésekben továbbra is állami alapok dominálnak.

Az elmúlt három év kutatásai alapján a startupok legnagyobb kihívása az értékesítés és az ügyfélszerzés. 5 startupból 1 nyilatkozott úgy, hogy nehezen lesz új ügyfele. A növekedéssel 16 százaléknak akadt problémája, főként a bajnokok közül. Gyakran nem találják a product-market fitet, vagyis a termékpiaci illeszkedést, és érdekesség, hogy ebben a feltörekvők a leginkább érintettek. 

Sokat mondó adat, hogy a startupok fele Magyarországon kívülre (USA, UK, Észtország) tette át székhelyét vagy hasonlót tervez a következő 12 hónapban. Ennek legfőbb okai a bürokratikus akadályok. Az alapítók nem állami finanszírozást vagy több akcelerátor programot akarnak, hanem alapítóbarát szabályozási környezetet. Idén a szellemi tulajdon védelmére is rákérdezett a Startup Hungary a kérdőívben. A megkérdezett vállalkozások több, mint fele egyáltalán nem foglalkozik a kérdéskörrel. Akik viszont már megszerezték a szabadalmat, értékes vagyonként, üzleti értéknövelő és biztonsági tényezőként tekintenek rá.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo