180 millió eurós rekordot ért el a magyar startup piac

Legerősebb évét zárta a hazai startup ökoszisztéma, de a következő biztosan nehezebb lesz.

A globális gazdasági környezet a hazai startupokat sem kímélte, többen kényszerültek leépíteni, gyakran akár kétszámjegyű mértékben csökkenteni alkalmazottaik számát. Ugyanakkor a Startup Hungary kiválasztott 20, több, mint 30 főt foglalkoztató startupot, akiknek további adatok bekérésével követte le az évét ebből a szempontból. Ez a 20 cég összesen 2300 embert foglalkoztat, és bár az év második felére határozottan lassult a növekedésük, csak négy esetében csökkent a létszám. 

Mindezek ellenére a megkérdezett startupok még sosem voltak ennyire optimisták a jövőt illetően. A válaszadók 42 százaléka úgy gondolja, hogy unikornissá fejleszti a cégét, 86 százalékuk nemzetközi kulcsszereplőként látja magát, 39 százalékuk az IPO felé tekint, ami még a tavalyi számot is felülmúlja. Ugyanakkor az is kijött a kérdőívből, hogy kétszer több alapító (12 százalék) gondolja úgy: hamarosan be kell csuknia a boltot. A kötelező magabiztosság tehát megvan, a mutatók azonban nem arról árulkodnak, hogy túl nagy sebességgel haladnának ebbe az irányba.    

Akadozó növekedés és nehezített forrásszerzés

A régió és Magyarország továbbra is kiemelt piac a startupok nagy részének (63 százalék). Bár úgy nyilatkoznak, hogy nemzetközileg is terjeszkednének, csak 43 százalék generálja bevétele több, mint felét külföldről. A helyi bajnokok és feltörekvő (ún. rising star) cégek sikereiből úgy látjuk, a legjobb recept, ha egy startup már az induláskor koncentrál a nyugat-európai és amerikai piacra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo