16,5 milliót ért az Orbán-kormánynak egyetlen új munkahely idén

Már több mint 3100 új munkahely létrehozását támogatta a kormány egyedi döntések révén kiutalt állami támogatással. Az idén kiosztott pénzek döntő többségéről ráadásul a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején döntött a kormány.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nyáron láthatóan lelassult az állami gépezet, legalábbis, ami az olyan egyedi kormánydöntéseket illeti, melyekkel nagy gyártóvállalatok beruházásait támogatja az állam. A most közzétett dokumentum szerint ugyanis a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet megszűnése óta mindössze hat projekthez adott az állam támogatást az idei költségvetésből, ami az idén eddig kiutalt pénzeknek a 40 százalékát teszi ki. Júniusban 2, júliusban 1, augusztusban 2, szeptemberben pedig eddig egyetlen beruházás volt méltó az állam dotációjára - derül ki a kormany.hu-ra feltöltött listából.

A teljes idei évet nézve eddig összesen 3146 munkahely megszületését támogatta a kormány ilyen egyedi döntések révén összesen 52 millió forinttal. Ebből következik, hogy átlagosan 16,5 millió forintot fordított egyetlen új munkahely megszületésére az Orbán-kormány.

Bár ez a korábbi évek trendjéből kiemelkedő fajlagos támogatás, egyelőre évközi részadatról van szó, a teljes évet tekintve a korábbi években is év végére mérséklődött a fajlagos összeg. Másrészt pedig ma már nem csak és kizárólag olyan projekteket támogat az állam, melyek munkahelyeket hoznak létre. Foglalkoztatásra vonatkozó többletvállalás nélkül is adhat milliárdos támogatást a kormány például technológia-intenzív beruházásokhoz, fejlesztésekhez.

Idén három ilyen projekt is volt:

  • 5,2 milliárdot adott szeptember legelején a kormány a német hátterű STEM COOK Kft.nek a panírozó vonal kapacitásbővítésére,
  • 5,07 milliárd forinttal támogatta áprilisban a Shaeffler Savaris Kft. projektjét, melynek során alaktromos gépjárművek hajtásláncainak fejlesztésére és gyártására hoznak létre új gyártókapacitást,
  • valamint közel 840 milliót adtak júniusban a kínai Wescast Kft.-nek közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártásához.
Bár ezek az 5 milliárdot is meghaladó támogatások jelentős összegnek nevezhetők, nem ezek voltak a legnagyobb állami pénzzel dotált beruházások idén.

A legtöbb pénzt, 11,1 milliárd forintot adott a kormány a német hátterű thyssenkrupp-nak, mellyel autóalkatrész-gyártó üzem kapacitását növelnék. A beruházással ugyanakkor 460 új munkahelyet is létrehoznának. A második legtöbb pénz, 7,5 milliárd forint a dél-koreai hátterű Deufol Hungary projektjére ment. A cég új termelési, csomagolási, tárolási és logisztikai létesítményt építene, ami 120 új ember felvételét is eredményezi majd.

Van projekt, ahol 26 millió forint állami forrás megy egyetlen új pozícióra

A fajlagos támogatásokat tekintve bár idén az átlag 16,5 millió forintra jön ki, az egyes beruházásokra leszámolt fajlagos támogatások széles skálán mozognak. Nyilván a többletvállalás nélküli projektek esetében ilyeneket nem lehet számolni. Az új munkahelyekre számolt támogatás nagysága a dél-koreai Doosan Energy Kft. beruházásánál jön ki. A kormány az akkumulátor gyártáshoz szükséges réz fólia üzem létrehozását 4,7 milliárd forinttal támogatta, a beruházás 181 új munkahelyet hoz hétre, amivel a fajlagos támogatás nagysága 26 millió forintra jön ki.

Ettől csak kicsivel marad el a korábban már említett thyssenkrupp beruházásra, a fajlagos támogatás ebben az esetben 24 millió forint. A dobogó harmadik fokára pedig 22 millió forinttal a hazai tulajdonú EST-WEST Zrt. került. A kormány az intermodális logisztikai központ létrehozását majdnem 3 milliárd forinttal támogatta, a beruházás során 135 új munkahely jöhet majd létre.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo