12 magyar cég Európai legjobbjai között

Európa legjobbjai közt versenyezhet az a 12 magyar vállalat, amelyet az idén 10. alkalommal meghirdetett European Businnes Awards (EBA) díj első fordulójában a neves szakmai zsűri Nemzeti Bajnoknak választott. 34 európai országból több mint 33 000 vállalkozás szállt versenybe idén. A mezőnyben több tucat magyar vállalat indult el, amelyek közül a legjobbak közé kerülő Nemzeti Bajnokok a második fordulóban, 11 kategóriában európai legjobbjaival versenyeznek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hazai társaságok a díj 11 kategóriájából hatban is képviselik majd Magyarországot. Egyikük a kiemelkedő vállalkozói szellemet és hozzáállást díjazó kategóriában, egy a legjobb ügyfélkezelés terén, két cég a környezeti fenntarthatóság, négy társaság a 25 millió eurós árbevétel alatti cégek mezőnyében, két-két cég pedig a legjobb munkáltatók és a leginnovatívabb cégek mezőnyében várhatja a következő fordulót.

A második fordulóba került az EPAM Systems, a Grow Group Palanta KFt., a HM EI Zrt., a Julius-Globe, a Könyvmolyképző Kiadó, a K&H Bank, a MAVIR ZRt., a Mozaik Education, a korábban már Üzleti Etikai Díjat is nyert p2m Consulting (az idei díjra még Ön is nevezheti vállalatát), a Skoopy, a VPE és a a Well Done Kft.

Kép:Flickr

Az elmúlt 10 évben az RSM támogatásával elindult EBA, ahogy a résztevő 33 ezer vállalkozás száma is mutatja, a legnagyobb európai üzleti megmérettetéssé vált. „A piacok és szolgáltatások átjárhatóságával összhangban egyre több cég szeretne és tud kilépni az országhatárok közül, eredményeik a díj révén egy kontinens lakosaihoz és cégeihez juthatnak el, illetve jelenthetnek követendő példát. A zsűri és a közönség mércéje mind a szakmai, mind a fogyasztói/felhasználói oldal véleményét jól tükrözi, így egyre több cég érzi, hogy érdemes vállalnia a megmérettetést”- mondta el Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary vezérigazgatója a díj kapcsán.

Az EBA versenye nyitott minden vállalkozás előtt, függetlenül annak méretétől vagy iparágától. Így a magyarországi kis- és középvállalkozások számára is egyre komolyabb lehetőséget jelent, hogy ne csak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyben is összemérjék növekedésre, fejlődésre való képességüket a kontinens többi vállalatával.

A verseny következő fordulójában a Nemzeti Bajnokok bemutatkozó filmjei alapján a szakmai zsűri fogja kiválasztani és a Ruban d’Honneur-díjjal jutalmazni minden kategória legjobb 10 társaságát, a TOP 110 európai  céget. A verseny oldalán elérhető bemutatkozó filmekre emellett a közönség is leadhatja szavazatát, s a legtöbb voksot gyűjtő vállalkozás nyeri el az Nemzeti Bajnokok Közönségdíját.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo