10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A rövidebbre húzott nadrágszíjjal azonban tudatosság is párosul: jobban átgondoljuk, hogy mire költsünk, és visszavettünk az impulzus vásárlásokból is – derül ki a MediaMarkt legfrissebb reprezentatív kutatásából.

A magyarok többsége romló anyagi helyzetről számol be, és a 2024-es várakozások is inkább pesszimisták. Hogyan hat ez a vásárlási kedvre? Mit gondolunk a saját pénzügyi helyzetünkről vagy a magyar gazdaságról, és mit várunk annak alakulásától? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a MediaMarkt az Opinio Institute közreműködésével végzett augusztusi felmérésében.

Romló pénzügyi helyzetünk ellenére is bizakodunk

A kutatásban résztvevők mindössze 8 százaléka érzi úgy, hogy javulásnak indultak az anyagi körülményeik az utóbbi időben. Többségük, a válaszadók majdnem fele (46 százalék) szerint a pénzügyi helyzetük folyamatosan romlik, ugyanakkor bíznak benne, hogy ez hamarosan helyreáll. 26 százalékuk stabilnak, míg 19 százalék kilátástalannak értékeli jelenlegi anyagi körülményeit. A magyar gazdaság alakulásával kapcsolatban már inkább vagyunk borúlátóbbak. A megkérdezettek több, mint harmada (38 százalék) vélekedik úgy, hogy idén nem várható már javulás, 27 százalék szerint pedig jövőre sem. Újabb 25 százalék szerint bár várható némi erősödés, de még sokáig nem jön majd helyre.

A tudatos tervezésben látjuk a kiutat

A folyamatosan romló egyéni anyagi helyzet miatt a vásárlási szokások is jelentősen változnak. A válaszok alapján mindössze 7 százalék fogyaszt ugyanolyan mértékben, mint a krízis előtt. 10-ből 9 válaszadó visszavett a költekezéseiből az emelkedő infláció hatására: különösen a nők és az idősebbek figyelnek oda a kiadásaikra. A háztartások egy része radikális változtatásokra, erős egyéni „megszorításokra” kényszerül: a felmérésben résztvevők 19 százalékának már a legalapvetőbb szükségletei finanszírozása is nehézségekbe ütközik és további 28 százalék állítása szerint csak azt veszi meg, amire feltétlenül szüksége van. A kutatás tanulságai szerint az emberek másik csoportja (45 százalék) az árak figyelésével, tudatos tervezéssel és a kiadásaik racionalizálásával próbálja meg átvészelni ezt az időszakot.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo