Van valami, amiben sokat fejlődtek a magyarok a koronavírus alatt

A Planet Fanatics’ Network online kutatás keretében mérte fel a magyar lakosság érzékenységének változását a társadalmi és környezeti problémákra vonatkozóan a világjárvány időszakában. Amellett, hogy az érzékenység mérhetően nőtt, a válaszadók 95 százaléka elvárja a vállalatoktól, hogy a járvány után komolyabban foglalkozzanak a társadalmi és környezeti felelősségvállalással.

2020 áprilisában egy nemzetközi kreatív ügynökség, a Futerra minikutatás keretében azt vizsgálta, hogy a brit és amerikai társadalom tagjai egyetértenek-e azzal, hogy a klímaváltozásra hasonló sürgősséggel kell reagálni, mint a COVID-19 vírusra, illetve, hogy a márkakommunikáció részét képezzék-e a fenntarthatósági témáknak a pandémia idején, vagy sem. A Planet Fanatics’ Network Kft. összehasonlító kutatásában 536 értékelhető válasz alapján képet kaptunk a magyar internetező társadalom véleményéről, melyek néhol felülmúlták a várakozásokat.

A válaszadók 60 százaléka nyilatkozta, hogy a koronavírus járvány ideje alatt érzékenyebb lett a társadalmi problémákra, de ennél is többen, 62 százalékuk vallja, hogy nőtt az érzékenysége a környezeti problémák iránt.

Míg a britek 69 százaléka, az amerikaiak 58 százaléka, addig a magyar válaszadók 93 százaléka ért egyet azzal, hogy a klímaváltozásra hasonló sürgősséggel kellene reagálnunk, mint ahogy azt a koronavírussal kapcsolatban tettük.

depositphotos.com

A hazai válaszok alapján a magyar társadalom abban a kérdésben is szinte egységesen támogató (91 százalék), hogy a vállalatoknak a járvány ideje alatt is kommunikálniuk kellene olyan környezeti témákról, mint az újrahasznosítás, a műanyagmentesség vagy a klímavédelem, ami szintén meghaladja az angol (76 százalék) és amerikai (78 százalék) azonos válaszokat.

A Planet Fanatics’ Network online kutatásából az is kiderül, hogy a magyar válaszadók 95 százaléka elvárja, hogy a vállalatok a járvány után komolyabban foglalkozzanak a társadalmi és környezeti felelősségvállalással, ezen a téren határozott célkitűzéseket és lépéseket tegyenek.

„Az várható volt, hogy a járvány alatt a társadalom egy része érzékenyebbé vált a környezeti és társadalmi problémákra, de az már meglepőbb, hogy a vállalatokkal szembeni elvárás a járvány utáni társadalmi és környezeti felelősségvállalásra a válaszadók 95 százalék-ánál megjelenik. Ezt célszerű a cégeknek is szem előtt tartani és a megoldás részévé válni.” – nyilatkozta a kutatás kapcsán Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network ügyvezetője.

Melyik az öt legsürgősebb?

A kutatás végén egy érdekes rangsorolásra kérték fel a válaszadókat, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) közül kellett azt az öt legsürgetőbbet kiválasztani, amivel a vállalatoknak is foglalkoznia kellene. A válaszadók közel 60 százaléka gondolja úgy, hogy a „felelős fogyasztás és termelés” (SDG12) a legsürgetőbb cél, ezt követi 51 százalékkal a „fellépés az éghajlatváltozás ellen” (SDG13), 43 százalék szavazott a „tiszta víz és alapvető köztisztaság” megteremtésére (SDG6), de a legsürgetőbb problémák között szerepel a magyar lakosság válaszai alapján az „éhezés megszüntetése” (SDG2), a „minőségi oktatás” (SDG4), valamint a „megfizethető és tiszta energia” (SDG7) is, utóbbiakra a válaszadók 35 százaléka szavazott.

Érdekesség, hogy míg a fiatal (25 év alatti) és aktív (26-65 év közötti) korcsoportba tartozók többségében azonos célokat tartanak fontosnak, addig a nyugdíjas korosztályhoz (65 év felettiek) tartozók közül a legtöbben, 54 százalék a „tisztességes munka és gazdasági növekedés” megteremtését tartják a legsürgetőbbnek. Budapest és vidék összehasonlításban elmondható, hogy a fő cél mindkét csoport esetében a „felelős fogyasztás és termelés”. A fővárosi válaszadók esetében azonban a „minőségi oktatás”, illetve a „megfizethető és tiszta energia” került a TOP5 legsürgetőbb cél közé, a vidéki válaszadók esetében pedig az „éhezés megszüntetése”, valamint az „óceánok és tengerek védelme”. A férfiak a „minőségi oktatást”, míg a nők a „megfizethető és tiszta energia” fontosságát jelenítették meg válaszaikban.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo