Tisztább városok: szmogevő házak

Az Alcoa építőipari vállalat olyan burkolatot fejlesztett ki az építőelemeire, melyek a napsugarak vagy mesterséges fény hatására reakcióba lépnek és kivonják a légkörből a szmogot, illetve a levegőből felületükre szálló porszemcséket. A "légtisztító házakra" nagy igény mutatkozhat, hiszen a világ összes nagyvárosa szenved a forgalmi dugók okozta szmogtól. 10 000 négyzetméternyi építőelem felér 80 fa légtisztító kapacitásával, állítják a cég szakértői.

 

Az első titániumdioxid fedőrétegű panelt préselt polietilénbe ágyazzák. Az építőipari nagyvállalat a légtisztító technológiát a japán Toto kerámiagyártó cégtől vette, mely 1998-ban állt elő az első fotokatalitikus felületű, Hydrotect névre keresztelt termékkel.

Azóta belterületekre gyártott csempékre és üvegfelületekre is felvittek ilyen felületet a japán mérnökök. (A zöld építés létfontosságú a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében és az erőforrás-hatékonyság növelésében. Európa épületeinek zöldebbé tétele háromszoros előnnyel jár, a Föld, annak lakói, és a gazdaság szempontjából egyaránt.) A Hydrotectet mintegy 7000 létesítménybe építették be szerte a világon. A megoldást az Alcoa a Reynobond nevű paneljében kezdte alkalmazni, mely egyébként 1989 óta van piacon könnyű szerkezeti elemként, számolt be az innovációról a Greener World Media. Újdonságát a New Orleans-i National Convention and Design expón mutatta be a cég. A produktum 90 százalékban újrahasznosított anyagokból készül.

Az Alcoa elmozdulását e fejlesztési irányba piaci igény váltotta ki: a benzinkutaknak szüksége volt erre a megoldásra, mivel az autók kipufogófüstje hamar felgyülemlett a töltőállomás épületének falán. A légtisztító felület kiküszöbölheti a házfal-tisztítás és a vízhasználat költségeit az épülettulajdonsoknál. A forgalmas utak melletti nagyvárosi épületek, irodaházak külső falait ugyanis évente többször is le kell mosni.

(Lapunk interjút készített a világ egyik leghíresebb építészével Frank Gehryvel, aki szintén kiáll a zöld épületek fontossága mellett. A cikket itt olvashatják.)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo