Öt év múlva már egy fecske sem csinál nyarat

A Magyarországon nyarukat töltő fecskék létszáma évről évre folyamatosan csökken nemcsak a becslések szerint, hanem már szemmel is látható a változás. Számos oka van ennek, például a környezetszennyezés, meggondolatlan hulladékkezelés, és az emberi mentalitás.

Kép: Pixabay

A molnárfecskék egyedszáma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent 10 év alatt Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központjának adatai nem csak az éppen aktuális év változását mutatják, hanem folyamatos állománycsökkenési tendenciát mutatnak ki. Ha ez a tendencia folytatódik, 2020-ra a fecskeállomány teljesen eltűnhet Magyarországról - figyelmeztet honlapján az MME.

Egyik fecskefajt sem kerüli el a pusztulás

Az utóbbi években készült adatokból már lehetett sejteni, hogy gond van a fecskékkel, de az MME által elkészített elemzés a szakembereket is meglepte. Az elemzés alapján csökken a három vizsgált fecskefaj, a partifecske, a molnárfecske és a füstifecske állománya. A fecskék pusztulásához nagymértékben hozzájárult a 2007. és 2008. szeptember közepén beköszöntő rendkívül hideg időjárás.

Az MME felhívja a figyelmet arra, hogy a fajok eltűnése és a biodiverzitás csökkenése nem csak az egyes állatfajokra, hanem az emberekre is hatással van. A fecskék eltűnése a Magyarországon és a globálisan is megfigyelhető változások hírnöke. Ezek közé a változások közé sorolhatjuk a klímaváltozás miatt kialakult és egyre növekvő számban jelentkező szélsőséges időjárási helyzeteket, aszályokat, tomboló viharokat, özönvízszerű csapadékot, árvizeket és földcsuszamlásokat, amelyek balesetveszélyt, hatalmas mezőgazdasági károkat valamint időszakos ellátási problémákat okoznak.

A környezetszennyezés leginkább a városban élő molnárfecskéket érinti, viszont a vidékies környezetben élő füsti fecskék száma azért csökken, mert az elmúlt évtizedekben összeomlott az intézményes és a háztáji állattartás is.

A fecskéket is pusztítják a rovarirtók
Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint. A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj – köztük fecskék, seregélyek és rigók – egyedszámának csökkenéséért felelős.
Már vidéken sem szeretik őket

A legnagyobb gond viszont az, hogy az emberek városon és vidéken sem tolerálják a fecskéket: leverik a fecskefészkeket, az épületek eresze alá pedig tüskesort szerelnek, hogy ne telepedhessenek meg újra a madarak.

A klímaváltozás, élőhely-átalakítás, környezetszennyezés és a szándékos emberi pusztítás mellett a felelőtlen hulladékkezelés is nagyon káros a fecskékre nézve. Előfordult pár olyan eset, mikor egy molnárfecske-fióka a fészekanyag sarába került bálazsinór miatt megfulladt, ugyanis az a nyakára tekeredett.

Ha fecskepelenkát, műfészket és fészekalapot helyezünk a ház falára, azzal hozzájárulhatunk a fecskeállomány csökkenés akadályozásához. Mivel a települések egyre jobban beépülnek és betonnal, aszfalttal illetve járólapokkal burkolnak mindent, emiatt a fecskék nem találnak fészekrakáshoz szükséges sarat. Ezért az MME a mesterséges sárgyűjtő helyek létesítésére hívja fel a figyelmet.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo