Monopóliumra tör a az ifjú Rothschild-örökös

Könyvelési trükkök miatt rágott be Demján Sándor Trigánit-beli üzlettársa, a 40 éves Nathaniel Rothschild, aki Kína gyarapodó számú erőművei számára bányász szenet Indonéziában. Ám jó ideje marakodik indonéziai cége társtulajdonosaival, a Bakri családdal, akikről úgy tartja, átverik őt. A vállalkozást azonban nem adja fel: ki akarja vásárolni őket.

Az eladósodott indonéz dinasztia, a Bakri család és Rothschild (úgyis mint leendő báró, aki egy nap megörökli apja címét) eltérő elképzelésekkel rendelkeztek vállalatuk, a 2010-ben alapított, londoni tőzsdére bevezetett Bumi plc jövőjéről, melynek üzletvitelétől egyes gyanúk szerint a törvényszegés sem áll távol. Annyi tény, a Bumi vezetése belső vizsgálatot indított könyvelési kihágásokat gyanítva.

Taktikázás
Taktikázás A Bakrik és a vezérigazgató Samin Tan a Bumi 47,6 %-ának tulajdonosai. Samin Tan maga is szénmágnás, egymilliárd dollár adott a Bakriknak Bumi-részvényeik feléért, hogy valamelyest kihúzza őket 1,35 milliárd dolláros adósságukból. Azt a szaksajtóban megjelent cikkek elfelejtik hangsúlyozni, hogy a részvények zuhanása miatt vált esedékessé az 1,35 milliárdos kölcsön visszafizetése a Credit Suisse-nál. Vagyis Rothschild támadása és nyílt kritikája akár úgy is értelmezhető, hogy az nem mást szolgált, mint nehéz helyzetbe hozni üzlettársait és ezzel kitolni őket a cégből.
Rothschild megelégelve a tisztázatlan viszonyokat, a vita hevében tavaly kilépett a cég igazgatótanácsából. Az indonéz család októberben ajánlatot tett, hogy felvásárolja a Bumit 4,1 milliárd dollárért. Rothschild legyintett: a Bakrik részvénypakettje úgyis fedezetként van lekötve a hiteleikre. Adósságaik miatt képtelenek lennének valóban kifizeti ennyi pénzt.

Kivásárolsz vagy kivásárollak?

Rothschild telefonálgatásba kezdett, hogy összeállítson egy konzorciumot, mely ellenajánlatot tesz és kivásárolja a Bakrikat. Indonéz és külföldi befektetőket egyaránt megkeresett. Felsorakoztatta maga mögé a Schroders-t és a Taube Hodson Stonex (THS) Partners-t. Nyitott fülekre talált még a tábornokból üzletemberré avanzsált Prabowo Subiantónál, aki az egykori indonéz diktátor, Suharto elnök lányának a férje. Subianto egyben elnökjelölt a 2014-es elnökválasztásra. (Háttéranyagunkból azt is megtudhatja, kik őrzik valójában a világ pénzét!)

A megkeresés politikai aspektusa, hogy a Bakri dinasztia feje, Aburizal Bakrie ugyancsak elnökjelölt (2009-ben lett a Golkar párt elnöke.) De Subianto az, aki élen jár a népszerűségi felmérések szerint.

A Bakri család jelezte, csak akkor hajlandók kilépni a Bumiból, ha készpénzért megvehetik annak ”működési eszközeit”, melyeket ők vittek be a vállalatba. Ez a Bumi által birtokolt Bumi Resources és a Berau Coal Energy tulajdonjogát jelentené. (Rothschild azonban csak a Bumi által birtokolt Bumi Resources-ban engedne nekik kisebbségi részesedést.)

A patinás nevű bankár-dinasztia ifjú tagja azt is javasolta: a befektetők rúgjanak ki 12-14 embert az igazgatótanácsból. A cég igazgatójától, Samin Tanotól is megválnának. Erre berágtak a Bakrik, mivel így nyilvánvalóan bizalmi embereiket mozdítanák el. Két további feltételt adtak hát távozásuknak: ha Rothschild nem tér vissza az igazgatótanácsba és nem változtatja meg annak összetételét.

Rothschild állítólag akkor lép elő a kivásárlási ajánlattal, amint befejeződik a számviteli rendellenességeket övező vizsgálat. Megfigyelők úgy vélik, Rothschildnak nevéz dolga lesz, ha feddhetetlen indonéz mogult akar találni, aki törvényszegéstől és korrupciótól mentes üzletvitelt tud garantálni a Bumi élén, írta a Financial Times.

Bumi plc
  • A Bumi úgy jött létre, hogy a Bakrik bányaipari érdekeltségeit bevonták Rothschild londoni tőzsdén jegyzett Vallar nevű cégébe. Az egyesítés célja az volt, hogy a befektetők számára párosítsák a természeti erőforrásokban gazdag Indonéziához való hozzáférést a londoni üzleti élet sztenderdjeivel és átláthatóságával.
  • Az alapítók közötti vita azonban pontosan azt jelzi, hogy az átláthatóság nem valósult meg. 2010-ben jött létre a Bumi, ám 2011-ben már össze is vesztek a felek. 2012-ben Rothschild lemondott társelnöki posztjáról és októberben az igazgatótanácsból is távozott.
  • A Bumi 85 %-ban birtokolja az indonéz Berau Coal Energy-t és 29 %-os részesedéssel bír a Bumi Resources-ban, melynek részvényeit az indonéz tőzsdén jegyzik.
  • Rothschild valamivel több mint 10 %-át birtokolta a Buminak, ám jelezve, hogy bízik leendő felvásárlása esélyeiben, 14,8 %-ra növelte részesedését.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo