Lewis A. Kaplan bíró május 6-án úgy döntött, Joe Berlinger dokumentumfilmes köteles átadni a Chevronnak azt a 600 órás anyagot, amiből filmjét készítette. A 4000 taggal bíró Filmírók Szakszervezete (WGA) és az Independent Documentary Association (IDA) hivatalosan Joe Berlinger mellett foglalt állást, aki korábban arra hivatkozott, az Egyesült Államok alkotmányának szólásszabadságról szóló első kiegészítését sértené meg, ha be kellene szolgáltatnia a felvételeket - márpedig az alkotmánynak eme passzusa vonatkozik a tényfeltáró újságírásra, amelyet a dokumentumfilmesek is végeznek.
Az IDA nyilatkozatát többek között olyan Oscar díjas dokumentaristák írták alá, mint Michael Moore (Fahrenheit 9/11, Kapitalizmus: Szeretem!), Davis Guggenheim (Kellemetlen igazság), Louie Psyhoyos (The Cove), valamint az Oscar-jelölt Morgan Spurlock (McDagadsz, Hol az ördögben van Oszama Bin Laden?).
"A bíróság kérésének eleget tenni annyit tesz, mint kötelezni egy riportert a jegyzetei beszolgáltatására, megsértve a forrásaival kötött bizalmassági megállapodásokat", jelentette ki a WGA közleménye. "Szervezetünk tagjai a dokumentumfilmezés terén az újságírás legmagasabb sztenderdjeihez tartják magukat. Ebben benne foglaltatik a filmbe be nem kerülő felvételek, valamint forgatókönyv-verziók, kutatási anyagok és egyéb források védelme."
A Filmrendezők Szakszervezete (DGA) ugyancsak hivatalosan tiltakozott a bírói döntés ellen: "A dokumentumfilm-készítők gyakran olyan kényes témákat dolgoznak fel, amelyek saját kitartásuk és forrásaik bátorsága nélkül nem kerülnének a nyilvánosság szeme elé." A felvételek beszolgáltatása esetén "a filmesek ezentúl azzal a tudattal filmeznének, hogy anyagaikat bármikor elkobozhatják bizonyítékként, és azok, akik megosztották velük véleményüket, kiszolgáltatottakká válhatnak. A dokumentumfilmesek azon jogának védelme, hogy megvédhessék forrásaikat, egyenlő a nyilvánosság védelmével."
Nyersen: egy 13 éve tartó per krónikája
A Crude (2009) című filmet tavaly a Thesszaloniki Dokumentumfilmon láttam, ahol a filmkritikusokból álló FIPESCI-zsűrit elnököltem, s a film a mi mezőnyükbe tartozó alkotások egyike volt. A rendező sallangoktól mentesen mutatta be a Texaco ténykedésének természeti következményeit Amazóniában, ahol az olajkitermeléssel súlyosan szennyezték a vizeket és a lelőhelyek közvetlen közelében élő emberek egészségét - többük halálát okozva. A rendező bemutatja, miként küzd 30 000 őslakos a korrupt kormány és az amerikai óriáscég ellen: 13 éve perelik a vizeiket szennyező, a hátrahagyott tájakat nem rehabilitáló céget.
Egy elkötelezett ügyvéd viszi az ügyet, s Amerikában még emberi jogi díjat is kap munkájáért. A filmben megjelenik Trudie Styler, az esőerdők iránt elkötelezett Sting felesége, aki azért utazik Ecuadorba, hogy egy jótékonysági alapítvány jóvoltából vízszűrőket vigyen a helyieknek, és felhívja a média figyelmét az esetre.
A Crude teljesen konvencionális eszközökkel meséli el a per krónikáját, mégis első percétől az utolsóig leköti az ember figyelmét. Mert az eset maga rendkívül szomorú és megrendítő. Ahogy látjuk az olajtól elszíneződött, "fertőzött" földet, ami már semmire sem alkalmas (növénytermesztésre végképp nem), vagy a szivárványos olajfoltokkal kipingált patakokat, az még csak a kezdet. Amikor a kamera előtt a szülők megmutatják a kisgyerekek bőrét, amelyen förtelmes ödémák és mindenféle sebek, fura képződmények éktelenkednek amiatt, hogy olajos vízben kell mosakodniuk, szennyezett vizet inniuk és növényt enniük, az egészen szörnyű látvány. A helyiek közül sokan rákban hunytak el, gyakran bőrrákban.
A film mégis objektivitásra törekszik. Megszólaltatja mindkét oldalt, az olajcég vezetőit is. A rendező, Berlinger vallja: lesznek olyan nézők, akik az elhangzó érvek és ellenérvek mérlegelése után a Chevronnak adnak igazat (e konszernbe tartozik ma a Texaco).
A per tárgyalásának részeként a Chevron hivatalosan azért kérette be a filmfelvételeket, hogy tanulmányozhassa a tevékenysége ellen felhozott érveket, miközben azt próbálja elérni, hogy ejtsék a helyi lakosok által indított pert és a vádakat.
Vérszomjas vállalatok?
A 2007-es Manausi Filmfesztiválon, amely a brazíliai esőredők kellős közepén kerül megrendezésre, alkalmam volt beszélgetni Hubert Sauperrel, a - nálunk is vetített - Darwin rémálma (2004) című dokumentumfilm alkotójával, aki alkotásában megmutatta, halkereskedelmi vállalatok miként szipolyozzák ki Tanzániában a Viktória-tavat, pusztítják el őshonos állatvilágát és zsigerelik ki a helyi munkaerőt. Ahogy egy este, vetítés után az Operaház oldalában ültünk, egy teraszon, szomorkásan mesélte, hogy a film világsikere és nemzetközi díjai (Oscar-jelölés, Európai Filmdíj, César díj stb.) a filmben megszólaltatott emberek ellen sült el. Elmondása szerint éveket töltött azzal, hogy embereket mentett ki a tó környékéről, akiknek élete veszélybe került amiatt, hogy ki merték nyitni a szájukat a kamera előtt.
A környezetkárosító gyakorlatokat titokban végző vállalatok hajlamosak keményen utánamenni és megbosszulni az "árulók tetteit" a harmadik világban. A multik, pontosabban a gyógyszeripari cégek ilyesfajta túlkapásait érintette John Le Carré Elszánt diplomata című 2001-es regénye, amiből filmváltozat készült Ralph Fiennes és Rachel Weisz főszereplésével. Egy interjújában Le Carré nem a táraságok globális felsővezetésének számlájára írta a gaztetteket. Ha például egy multi kezdeményezésére elteszik láb alól a cég tevékenységét hátráltató vagy jogsértéseit leleplező személyt, az rendszerint valamelyik helyi leányvállalat "túlbuzgóságának" eredménye, nem a londoni vagy New York-i központ döntését tükrözi, véli a regényíró.
Ha a Crude című film kapcsán Berlingernek be kell szolgáltatnia a felvételeit, ezután nemcsak az olajipari vállalatok, de bármely más szektor nagyágyúja is hivatkozhat erre a bírói döntésre - s megsemmisül a tiltakozó szemtanúk anonimitása, elveszik a védettségük. Május 20-án a bíróság 10 nap haladékot adott Berlingernek a felvételek benyújtására.
